« Hova lettek Morganék? »

Hova lettek Morganék?

Legelőször ugye fontos megjegyezni, hogy ez egy futószalagos film, nagyon látszik rajta, hogy csillog-villog minden, Hugh Grant magyar hangja Stohl András ismét előveszi bájmosolyát valamint a színészi tehetség, ami ugye annyira nem nagy, viszont még mindig jobb a feleségét játszó Sarah Jessica Parkerénél, akitől viszont kapartam néha a szék oldalát. Aztán még az sem elhanyagolható, hogy az ötlet sem túl eredeti, mert volt az a másik hasonló alsóbb kategóriába sorolható film, hogy Szegény embert az Amish húzza, aminek a főbb vonalai gyakorlatilag egyeznek.

És akkor el is mondtunk mindent: n plusz egyedik futószalagos romantikus film. Viszont ami elmondható, hogy az úgymond romantikus kategóriában, ahol a hasonszőrű filmek vannak, szóval itt azért annyira nem rossz. Ha elrángat rá a barátnőd, akkor nem fogsz szenvedni, és talán még röhögsz is párat, így az IMDb-n kapott 3,3 pontos értékelés kicsit keveslő, pláne hogy az előbb említett filmen negyede ennyit nem röhögtem, mégis kettő egész ponttal többet kapott. Nem mintha számítana persze.

Szóval így ennyi, nem volt ez rossz, de azért sokat sem szabad tőle várni.

Eredeti cím:Did You Hear About the Morgans?
Műfaj:romantikus, vígjáték
Időtartam:100 perc
Megjelenés éve:2009
Főszereplők:Hugh Grant, Sarah Jessica Parker

Értékelés: 3 pont
Értékelés: 3 pont

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Trailer alapján nem volt egy nagy durranás, bár a hasonló kategóriájú filmek 5.0 körül/fölött szoktak kapni. Biztos bekeményítettek a filmbuzik.
Marci: ja, vicces hogy a P.S. I Love You is többet kapott jóval, pedig azon kifejezetten szenvedtem.
Mefi: A P.S. I Love You egy kifejezetten jó film, jaj. Férfiak… :)
Toooofi: szerintem a lehető legrosszabb romantikus film, inkább nézem egy hétig folyamatosan a twilightot mint azt. :D Viszont ha már jó romantikus film, akkor a Mindenképpen talán.
Mefi: Mondjuk nekem úgy harangozták be, hogy ömleni fog a könnyem a végén. No, hát egy könnycsepp nem sok, annyi nem jött belőlem. *érzéketlen*

Igen, az már csak Ryan Reynolds miatt is jobb. Pusztán szakmailag értékelem, természetesen. :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Igazából apa (2010. április 26., 11:59:34)
Eredet (Incepció!) (2010. augusztus 08., 11:58:14)
Kontroll (2006. április 04., 10:21:58)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 835 napja született, 347 szóból, és 1776 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: