« Az iPad felhasználása »

Régóta tervezek egy kisebb-nagyobb írást arról, hol is lehetne jó az Apple »táblagépe«. Mielőtt elmennénk teljesen más irányba: nem arról szeretnék beszélni, hogy jó eszköz-e az iPad, ez majd idővel elválik. Engem inkább az érdekel, hogy egy hasonló berendezés nyújtotta lehetőségeket hol lehet maximálisan kihasználni.

Oktatás

Gyakorlatilag bármelyik oktatási intézményben kiváló célokat tudna szolgálni. Egy általános iskolában, egy közép- vagy egy főiskolában simán elképzelhetőnek tartom a következő szituációt: tízfős csoport, tanárral, mindenkinél egy eszköz, azok összekapcsolódva. A tanár folyamatosan figyeli a diákoknak kiadott feladatok végzését; az eszköz szigorúan korlátozott, csak a feladat hajtható végre, nincs netezés, nincs csetelés nincs semmi. Tudom, hogy a mi időnkben nem volt iPad az iskolákban, sőt, még a gyerekeink idejében sem lesz, mégis megtanultunk írni, de egy mai gyerek szinte biztos, hogy szívesebben nyomkodna 45 percig egy kütyüt, minthogy egy tankönyv felett görnyedjen. Ráadásul így nem egy számítógép kerül elé, hanem valamilyen tanítási célra használt elektronikai berendezés. Vagyis később, ha odaül a számítógép elé, akkor már higgadtabban fog hozzáállni például egy informatikai feladat megoldásához.

Otthon

Példával jövök: édesapám. Ő az a fajta ember, aki tévéújságot használ és reggelente hírlapot olvas. A Google Readerről azt sem tudja, micsoda, gyűlöli a számítógépeket (persze nem küzd ellenük, tudja és elfogadja, hogy a mai világban sokat köszönhetünk a gépeknek, de egyszerűen nem érdeklődik irántuk). És ez egyetlen dolog miatt van: idegen neki az egész világ. Többször figyeltem, hogy ha leül a gép elé, és például felugrik egy dialógusablak, amely elveszi a fókuszt és nem lehet máshová kattintani, ő még mindig nézi az adott esetben le nem takart felületet, ahol éppen csinált valamit, észre sem véve, hogy más dolog is történt. Ezt több harmincon felüli embernél megfigyeltem már, akik nem használnak gyakran gépet. Arról nem is beszélve, hogy a gépek azért mégiscsak műszerek, érteni kell hozzájuk. Aki tudja mi az a jobklikk, startmenü, bezárás gomb és ezek, annak nem okoz problémát az átlagos használat, de akinek még az alapfogalmak sincsenek meg, az bizony szenvedhet. Ellenben ha a kezébe nyomjuk valakinek az iPadet, hogy tessék, internetezzél, egyszerűen imádni fogja az egyszerű és logikus használhatóságot. Duplaklikk? Megérinti a webböngésző ikonját, és már írhatja is be hogy vévévé. Bezárás gomb? Egyetlen gomb van a gépen, azt kell megnyomni. Jobklikk? Minek? (Megint más kérdés természetesen, hogy a következő generációknak már természetes dolog a számítógép.)

Fejlesztés

Igen, fejlesztés. Mielőtt bárki tűzzel-vassal akarna keresztre feszíteni, leírnám a saját gondolataimat. Képzeljünk el az iPaden egy olyan szoftvert, melyben a mezei nyolc PHP-fájlból álló weblapunkat, a hozzá tartozó HTML- és CSS-fájlokat tudjuk szerkeszteni. Beépítve FTP-klienssel, illetve böngészővel, mely azonnal mutatja az eredményt. Sőt, ha az Apple engedi, akkor még egy beépített PHP, Ruby, #kedvencnyelv értelmező is helyet kaphat. (Az iPhone-on jailbreak után van lehetőség például PHP vagy Java kódok futtatására terminálból.) Speciális karakterek? A hatalmas érintőképernyőn megjelenő billentyű felett egy új sor, rajta a #, $ stb. gombokkal, még kényelmesebb is. Egérre nincs szükség, hiszen a navigálás az érintőképernyő miatt kényelmes és gyors, kijelölni ekkora felületen pedig nevetségesen egyszerű. Nyilván nem mint elsődleges fejlesztőeszköz kerül szóba az iPad, de mint egy táskában lévő pótlehetőség tökéletes lehet, nem szigorúan rendszerfüggő dolgokhoz.

Fotózás

A Camera Connection Kittel elképzelhetőnek tartom a következőt. Terepi fotózás. Gép összekötve a táblával. Képet meglő, kép azonnal megjelenik az eszközön, geotaggelve, címkézve, akármi. Kapásból van egy biztonsági másolat a gépről, egy tökéletes kijelzőn meg tudjuk nézni a képet és mégsem egy 350 000 forintos eszközt vittünk magunkkal, a mobilnetnek köszönhetően pedig azonnal tudjuk feltölteni a szerverre, nehogy elvesszen a kép. Arról nem is beszélve, hogy mennyi érdekes alkalmazást fognak majd megírni fotózásra.

+1

Az iPad a tökéletes vécénülős eszköz. :)


Még egyszer: nem tudom mennyire lesz sikeres az iPad, nem tudom mire és kiknek lesz jó. Én azonban a fentebb leírtak szerint látok benne fantáziát. Első körben mikor Steve Jobs közölte, hogy ez egy forradalmi eszköz, elkönyveltem magamban, hogy téved: forradalmi eszköz az iPhone volt, ez csak annak a nagyobb változata, manapság pedig nem az a forradalom, ha egy eszközt meg tudunk csinálni ötször akkora méretben is. Azonban ha azok a dolgok, amiket leírtam, vagy akár teljesen más elképzelések tényleg bejönnek, tényleg elkezdik szerteágazó helyeken az iPad használatát, akkor hosszú távon lehetséges, hogy egyáltalán nem túlzó kifejezés a forradalmi eszköz.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Oktatási és fejlesztési részével nem tudok egyetérteni, ha reálisan nézzük a dolgokat, és a „ha”-n van a hangsúly. Főiskolán vagy bármelyik iskolában, sokkal jobban járnak egy laptoppal, mivel így azt tanulnákamit később tudnak is használni, nem kell mindenre külön eszköz, másra is kell nekik a pénz nem csak informatikára

„Vagyis később, ha odaül a számítógép elé, akkor már higgadtabban fog hozzáállni például egy informatikai feladat megoldásához.”

ezt nem teljesen értem.

Fejlesztésnél amit felvázoltál 10 percig lenne életképes, bohóckodásra tökéletes, de érdemi munkát soha nem tudnál így végezni.
Az oktatás részét remélem nem a magyar általános és középiskolákra értetted :)
Pozo: ha bármilyen diáknak a kezébe adsz egy laptopot, biztosan nem fogja az alkalmazást futtatni, amit kell, hanem netezik vagy inkább aknakeresőzik. Ellenben ha egy elsős gyerek előtt ott lesz az iPad (és most ne a számítástechnika órára gondolj, hanem egy matekórára), akkor leül, megcsinál többféle logikai feladatot, amit egyrészt élvez is, másrészt segíti a fejlődését. És ha négy év múlva leültetik egy számítógép elé, akkor nem az lesz, hogy elindítja a CS-t, hanem lehet, hogy megpróbálja megérteni a működését, hogy hogyan lehet elkészíteni valamit, ami azon megy és így tovább. Manapság már nem az van, mint régen, hogy az emberek C64-gyel kezdik, így alapból értenek valamicskét a programozáshoz. A fejlesztésnél senki nem ért egyet velem, de persze én sem elsődleges eszközként írtam, arra hosszú távon kényelmetlen, azonban ha például elutazol és nem viszel magaddal laptopot, akkor tökéletes lehet, illetve én azért kipróbálnám hogy egy jól megírt szoftverrel (értsd: ami IDE, böngésző, FTP-kliens és minden egyben) milyen lehet.

maniakus: én bárhová értem, de ez itthon ötszázötven év múlva se lenne így, mert addigra már nem lesznek iskolák se.
Szerintem nem hülyeség, amit írsz. Az én sulim most részt vett egy EU-s pályázaton, aminek keretében nyertünk 10 digitális táblát.
Ezeknek több fajtája is van, mi állítólag olyat fogunk kapni, hogy a tanár kezében lesz egy érintőképernyős vezérlőegység, amivel írhat a táblára, és egyébként a kézírást képes átalakítani nyomtatott betűkké. A tábla csatlakozik egy szerverhez, amelyről majd térképeket, képeket, stb. lehet megjeleníteni, ill. a tanár laptopján [gyűjtőmunka eredménye képpen ott]lévő képeket is le lehet játszani.

Ugyanakkor az a csávó, aki a bemutatót tartotta, elmondta, hogy ez a középmezőnyhöz tartozik, olyan is van (célközönség: Lauder :D), amelyiknél minden diák kap vezérlőegységet, és így nyilván nagyobb aktivitásra foghatóak a diákok.

Viszont, több osztálytársam előző iskolájában is volt már ilyesmi, és ők azt mondták, hogy az összes tanár síkhülye volt hozzá, szal a végén a sarokban végezték ezek a „szuperkészülékek”. Meg persze rohadtul drága is a technika.
Dávid: Ilyen volt nálunk is, 4 év alatt egyszer sem használták.

Az ipadon nekem meg egyetlen dolog tetszik, ami miatt szereznék is egyet, az a szövegszerkesztős app, illetve biztos lesz rá fotószerkesztős/kategorizálós okosság is
Egyszer megnyomkodnék egy iPad-et, de programozni rajta … ahhoz szerintem nem ártana egy külső billentyűzet is. Anélkül nyeletlen bicska. Szerintem.
Nekem ez az iPad mindig csak egy játékszer marad, amit megvennék, ha lenne erre fölös kétszázezrem, amúgy soha. Néha elnetezgetnék rajta kényelmesen, a fotelban, de körülbelül ennyi. Szimpatikus, tetszik, vennék (ha..), de semmi hasznosat nem látok benne.

Galamb: http://store.apple.com/us/product/[…] :)
nálunk is tele volt a gimi digitális táblákkal, én annyit használtam, hogy néha viccből kikapcsoltam rajta keresztül a gépet, meg húztam kb. kettő vonalat paintben.
vicc amúgy az egész, amíg a tanárok nem elég hozzáértők. hiába látják ők is a lehetőséget benne, ha nem tanítják be őket is.
vicces volt továbbá az is, hogy projektor majd' mindenütt volt, függöny persze nem. hiába, az eu-nál projektorra írtak ki pályázatot, nem pedig függönyre. na mára nem is offolok többet :)
Ha lenne rá keretem, akkor vennék :) Tanulásra tökéletes lenne, mivel több száz oldalas könyveket kapunk pdf-ben, ami a valóságban akár több kilónyi is lehet (már ha beszerezhető). Anno néztem netbookot, de a legtöbben nincs 3G, nem értem miért. Amiben meg van, az mocsok dára, annyit azért nem ér :)
egyvalamire tudnam hasznalni, mint az osszes tabletpcszeruseget, ebook olvasasra, viszont ennyiert ahhoz egy poppet draga…
sowi: ez mindenre igaz az elején :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Zizegős fogkefe (2012. január 31., 11:59:49)
Szépségverseny (2008. október 25., 12:53:25)
PicLens (2008. június 17., 02:16:52)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 787 napja született, 1076 szóból, és 5147 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: