Ha kocka lennék, úgy tudnám kifejezni az elmúlt két hét napjait, hogy a Things nevezetű tennivaló-kezelő alkalmazás piros buborékában a figyelmeztető szám tíz felett, a telefont öt percre nem sikerül leraknom, e-mail legalább három érkezik tíz percenként, amire természetesen fél perccel ezelőttig kellett volna választ adnom és a naptárban egyetlen üres nap volt, a mai, az is csak azért üres, mert suliban voltam.
Nem mintha panaszkodnék, mert perverz módon élvezem az egész szituációt, de azért durva, amikor az ember egyik pillanatról a másikra beletoppan négyféle mondjuk úgy, hogy életbe, és mind a négyben egyszerre kell lapátolni, a legjobbnak lenni, sokszor úgy, hogy a négy élet érdeke egyáltalán nem fedi egymást. Szóval na. Most is éppen hangosan csuklom, nem tudom ki akar tőlem valamit.
Egyébként várom már Finnországot, már kaptunk képet a szálláshelyről, ami hát nyilván gagyi (annyi elég róla hogy egy folyó mellett a hegyekben van nyolc ház, és azok közül lakunk majd az egyikben), most viszont álomra hajtom a fejem, mert dolgozik bennem a három áfonyás-túrós palacsinta.
Rengeteg dologról akarok máskülönben írni, csak valahogy egyikre se jut most időm.
