Múltkor a Madách Színház igazgató páholyában (ezt leírva-kimondva roppant jól hangzik, máskülönben semmi extra, a leghátsó sor mögött van az egyik ilyen páholy, benne hat darab szék, az egész poénja hogy kisebb az esély arra, hogy valami tahó szomszédot fog ki az ember) megnéztük a címben említett darabot. Olyan kis elegánsan fogalmazok, na.
Első sorban a színházról. Azt vettem észre, hogy manapság kétféle ember jár színházba. Az egyik a kopasz, akit nevezzünk mondjuk Tibinek, ilyen fehér Nike feszítős pólóban, meg koptatott földműves nadrágban, mely világoskék színű, vele pedig Cuncimókuska, akin nagyon élénk miniszoknya van, meg akkora magassarkú, hogy az valami órás műszerének is elmehetne. Ők így ketten beülnek megnézni egy fil… vagy miez műszín szóval tudod, ami van a színházban. A másik meg Benedek, aki rendkívül intelligens, a TESCO-ban vásárolt zakója van rajta, ami alatt az ing ugyan nincs kivasalva, de azért térdre gecik, színházba járok, hát mi vagyok én ha nem művelt. Aztán még vannak olyanok mint mink, akik csak beülnek a kikapcsolódás miatt. Mert elvégre a színház erre lenne való, még ha az ára miatt sokakat távol is tart.
De a színdarabról. A mese New Yorkból jött, a mostani formájában Balla Eszter, Pikali Gerda, Magyar Attila és Nagy Sándor adták elő, a be- és átvezető éneklésekről pedig Szente Vajk gondoskodott. Itt szeretném megjegyezni, hogy Balla Eszter egyszerűen zseniális, végig felpofoztam volna, annyira jól játszotta az idegesítő feminista nőt, és bár ez egy ellentétesnek tűnő mondat, de tényleg dicséret illeti őt. Néhányszor észrevehetően elrontotta a szöveget, de ezt is ügyesen kezelte. Magyar Attila szerintem ebben a darabban tökéletes volt, bár tudom hogy többen nem kedvelik őt, ami pedig plusz dolog, hogy egy sokáig csörgő mobiltelefont sikerült beleiktatnia az előadásba, úgy hogy hosszú másodpercekig szólt a taps utána.
Összességében tetszett, bár talán picit túl limonádé volt a történet, értem ezt úgy hogy egy vígjátéknál persze nem drámát akar az ember, de egy icirpicirit lehetett volna súlyosabb, mint vígjáték, nem ennyire laza. Például mikor vége volt az első felvonásnak, azt hittem vége van az egésznek, el nem tudtam képzelni mit húznak még ugyanennyi ideig.
