Mint arról (egyébként az egész interneteken először) »korábban is írtam« a WestEndben nyílt az első magyarországi Starbucks kávéház. Tegnap VIP-megnyitó, ma a mezei pórnép is bejuthatott megkóstolni az agyonhájpolt túlárazott amerikai kávénedűket hozzá némi édességgel, és elviselve a viháncoló JULY ITTVAUNK A SZTÁRBÁKSZBAN XDXD
lányokat. Az áruház előtt az opening team (szép szóösszetétel) ingyen kávét és teát osztogatott.
Szóval az van, hogy mindenki hőbörög milyen drága hely ez. Teljesen jogos, én sem tehetem meg hogy minden reggel beugorjak egy kávéért, azonban. Elvileg a Starbucks fair trade kereskedelmet folytat, vagyis nem az történik, mint itthon sokszor, hogy a gazdától megvesszük az árut fillérekért, és eladjuk tízszer annyiért, hanem papíron jól kifizetik a kávétermelőket is. Az hogy ebben mennyi igazság van, nem tudni. Meg aztán itt olyanféle italokat is lehet kapni, amelyeket máshol nem. Talán ez annyira már nem állja meg a helyét, hiszen rengeteg hasonló kávézó található itthon, de azzal ne vitatkozzon senki, hogy ezekben tényleg valami mást kap az ember, a szokásos kis műanyag pohárba lefőzött zaccos valaminél.
Az első egység kialakítása meglepően jó, pedig a WestEnd miatt nem sok jóra lehetett számítani. A»bécsi« kávéháznál klasszisokkal jobb, és ráadásul olcsóbb is. Anno ott egy fánkért és egy közepes kávéért 1 890 forintot fizettünk, itt egy nagy jegeskávéért és egy kettő és fél kakaóscsiga méretű süteményért lehetett otthagyni 1 500 forintot. Sok pénz, igaz, de ez 4,5 deciliter tejeskávét és egy akkora sütit jelent mint a ház. És ne felejtsük, a Starbucks nem az a kategória, mint a közértben kapható 80 forintos automatás kávé, és a kétszázas kakaós csiga.
Meg aztán. Az egészben van valami szívmelengető, ahogy az embertől mosolyogva megkérdezik mit kér, a kígyózó sorban szakít az eladónő időt arra, hogy megkérdezze milyen a napod, és míg vársz a kávéra, beszélgetnek veled. Mindeközben a vevők mögötted nem akarnak megölni hogy mért nem mész már a faszba. Persze, ezért fizetik az eladókat, de tegyük a szívünkre a kezünket, és számoljuk meg hányszor fordult elő hasonló egy ilyen cégnél. Ugye?
Lehet azt mondani hogy a Starbucks túlságosan felkapott, lehet azt mondani hogy drága, lehet azt mondani hogy túlértékelt, azonban. A Starbucks ugyanúgy a kultúra része. Nem akarom én isteni magaslatokra emelni, mert felesleges, de amikor abban a nem is olyan távoli évben sorban álltak emberek a Régiposta utcában életük első Big Macének elfogyasztásáért, valami hasonló történt. Az, hogy a Starbucks itt van Magyarországon több dolgot jelent. De ez nem kell senkit érdekeljen. A lényeg az, hogy be lehet ülni vásárolni egyet a szerintem kifejezetten finom kávék, teák vagy sütemények közül, úgy, hogy a felszolgálók hatszázvattos reflektáló vigyorral szolgálnak ki minket, és magunkat jól érezve elfogyaszthatjuk azt egyedül vagy társaságban.
A végére még egy gondolat. Valakit vagy valamit azért utálni, mert azt vagy őt valaki más imádja sokkal inkább szánalmas, mint elvakultan imádni azt a bizonyos valakit vagy valamit. És ez ugyanúgy igaz egy kávézóra mint egy számítógép-márkára.
