« Alkonyat - Napfogyatkozás »

Ezek a címek kicsit ilyen fantáziátlanságról árulkodnak, mármint az Alkonyatnak ugye mi köze van például az »Újholdhoz«.

Alkonyat - Napfogyatkozás

Tudom hogy én vagyok az ízlésficamos, de az »Alkonyattal« azt megfelelően a helyén kezelve semmi probléma nem volt. Oké, tudom, középszerű meg nyilván ötvenmilliószor túlreagálták a rajongó tinilányok, de ha jobban belegondolunk, mindig voltak és mindig lesznek ilyen filmek. De nem is ez a lényeg most.

Köszönhetően sylverdevilnek tegnap este premier előtti előadáson vámpírnak öltöztetett mosolygós jegykezelők közreműködésével megnéztük a tvájlájt saga harmadik (de ne aggódjon senki, nem utolsó) darabját.

Én röviden úgy tudnám jellemezni a dolgot, hogy az előző résznél mindenképpen nézhetőbb volt, de azért jónéhány alkalommal húztam fel a szemöldökömet, hogy most mi van. A zenét szokás szerint ügyesen válogatták, bár tán ütős nem volt mint múltkor, a látványvilággal sem volt probléma (azt leszámítva, hogy a farkasokról messziről látszott hogy animálva vannak, egy-két jelenetnél kicsit Kis Vuk érzés volt, ahogy szaggatva lépkedtek a farkasok).

Ami nekem furcsa, hogy bár egy vámpíros trilógia, de fogakat, bocs, agyarakat még nem láttunk benne. Meg például egy farkas mért akkora mint egy medve? És erre még rájön ügye, hogy a drága farkasok, na ők ha nem farkasok éppen, akkor tuti mindig félmeztelenek, és minden alkalommal mikor megjelennek, a moziban halk áramlik körbe a dermedt csendben.

Volt egy-két vicces párbeszéd is, bár a moziban végig röhögtek, bár nem értettük miért, mert sokszor néztünk össze Ingriddel, hogy most ez tényleg vicces-e, pedig nem.

Összességében nyilván gyanús az a fiúelem, aki magától tvájlájt rajongó, ne adj isten még valami képet is őrizget a szobája falán, de ez főként az a film inkább, amiért a gyengébbik nem rajong, mi pedig mindent szeretünk, amit ők, akár.

Eredeti cím:The Twilight Saga: Eclipse
Műfaj:romantikus
Időtartam:120 perc
Megjelenés éve:2010
Főszereplők:Kristen Stewart, Robert Pattinson, Billy Burke, Taylor Lautner, Michael Sheen
Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
hudemegijedtem pedig hogy nemlesz tobb resz :D
zsukov: már vártunk téged, gyermekem.
Értékelés már nincs is?
dávid: ezt minek értékelni? :D
Jah, hát nézhetőbb volt a New Moonnál (abban még pre-animált farkasok voltak, kb egy 476-os grafikájának ha megfeleltek :D)

Am. én is írtam róla egy kis szösszenetet tegnap éjjel, ugyanis éjszakai előadáson voltam.

http://skaterfan.wordpress.com/201[…]

Egyébként a farkasok azért félmeztelenek, mert amikor átváltoznak, akkor a bunda miatt a ruha az leesik róluk (gondolom abban a misztikus pillanatban, amikor félúton vannak ember és farkas alak közt) és a lábukra kötve viszik magukkal, így doszt elég a nadrágot hurcolni nekik.
Viszont arra még én se jöttem rá, hogy hová tűntek az agyarak… Lehet csak harc közben látszik, de az meg olyan rohadt gyors volt, hogy nem nagyon lehetett ilyesmit látni.
Szerintem azért ha egy filmről írsz véleményt, járj utána a háttértörténetnek, például jelen esetben hogy ez a film egy könyv alapján készült, esetleg talán olvasd is el, és akkor nem tennél fel ilyen kérdéseket filmnézés közben. Nem a filmet védem, csak soha nem értem azokat az embereket akik megnéznek egy könyvadaptáción alapuló filmet a könyv olvasása nélkül, és aztán értetlenkednek a moziban.
Akkor én gyanús fiúelem vagyok. Igaz nincs egyetlen poszter sem a szobámban.
De az első 2 könyvet kiolvastam és utána sokkal jobban tetszettek a filmek. Ha csak a filmet értékeljük, úgy hogy közünk nincsen a könyvhöz akkor nyílván kicsit zavaros az egész. Miért? Mert a film csak minimális érzéseket és gondolatokat tud közvetíteni. Pedig ez az egész jóval többről szól, mint amik a filmek „adnak át”.
A harmadik részt még nem olvastam könyvben, de a filmet láttam és számomra voltak kissé érthetetlen dolgok, amiket a mellettem ülő tvájlájt-fan-kislány szerint illett volna kicsit jobban részletezni.
A mi vetítésünk akkor nyugisnak mondható, én is tartottam a halk „húúú”-k tól és a hangos „vááá”-k tól, de kellemeset csalódnom kellett.
A film kritikus pontjain mindenki majdbepisileksíricsendben ült.
Anyway, a viccesnek gondolt jelenetek csak fele volt valóban vicces, bár ez szubjektív.
ez egy erőltetett szar. a könyv is az.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Híznák, Helga! (2009. március 25., 12:15:42)
Titanic (2012. április 07., 07:36:03)
A nemzet aranya (2009. augusztus 02., 10:13:04)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 695 napja született, 580 szóból, és 2889 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: