« The Hives - Sziget 2010 »

Most érkeztünk meg The Hives koncertről, ami kiváló élmény volt, teljesen vicces látni Pelle Almqvistet élőben, ahogy megfogja az egyik reflektor, félredobja, felborítja a hangfalat, földhöz vágja a mikrofont majd leszalad a tömegbe, ahogyan két kopasz őr nagyon komoly arccal kíséri, miközben énekel tovább.

Amiatt mondjuk picit morcik voltunk, hogy korábban kezdték (legalábbis ahogy mi hallottuk) a kiírt időpontnál, pedig utólag módosították a kezdési időt késés miatt, de annyira nem vész.

Egyébiránt ez volt az első, hogy Szigeten voltunk, és én teljesen felkészülve, iPhone helyett kagylótelefont magammal víve léptem be, ehhez képest kétszer olyan laza volt a beléptetés mint a SZIN-en, meghúzták a karszalagot aztán integettek hogy menjünk be, semmi kutyaszimatolás meg zsebkipakolás és motozás. A világzenei nagyszínpad előtt pedig kifejezetten szellős volt a hely, sokkal durvább tömegre számítottam. Szerintem holnap megjátszok egy fényképezőgépes akciót is, hátha beengednek.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
én pénteken dslr-rel meg objektívparkkal fogok bemenni, soundon se volt gond 2 gép, plusz kamerával, tehát remélem nem lesz gond :D amúgy ilyen cuccok bevitele egyáltalán nem tiltott.
gazala: mármint én a kordon mögé-elé mennék fotózni! :D
Mefi: jaah értem, bocsi :D partyfotóztam egy ideig és szigetes kolléga mondta, hogy fényképes pass-szal sem akarták valahova beengedni, úgyhogy az necces picit :)
Mefi: de aztán lehet ezt is félreértettem és nem akarsz a „fotós árokba” menni, nah de nem írok már többet ilyen későn, mert nem lesz jó vége. elnézést. :D
uhh, elég epic szigetes napot nyomathattál, ha fél10kor már írtad is belőle a postot, meg 11kor már kommentelsz a saját bejegyzésedre :)
gondolom odabasztál rendesen tegnap :)
gazala: fotós passunk mondjuk nincs, csak sima press-es, majd eldől a dolog.

gombrago admiralis: segítek neked annyiban, hogy 22:24 az nem fél tíz, még barátok között sem :)
jaja, fél11, úgy már tényleg más! make some noise! :)
gombrago admiralis: meg ha mar itt tartunk beirhatnad rendesen a tumbliblogod cimet mert zavart hogy kezzel kellett :(
jó, pont beirtam jól.
holnap jó maiden? meghivlak egy okos vodkára, mit szólsz hozzá? csak hozd a hipster kalapod
gombrago admiralis: nincs sajnos hipster kalapom, gondolom így már nem esedékes a dolog :(
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Spóroljunk (2007. március 25., 11:53:41)
Jegyautomata (2007. november 25., 11:48:45)
A Magyar Posta Zrt. honlapja (2010. február 25., 11:43:52)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 653 napja született, 209 szóból, és 1015 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: