« The Event »

The Event

A másik sorozat amit bevállaltunk idén, az a »Lost« és a »FlashForward« összegyúrásából érkező Esemény.

Nem viccelek, tényleg a két sorozatot gyúrták össze: repülős eksön az elején, valami esemény, ami felé vészesen közeledünk és ilyenek.

Szerintem az alkotók okosak voltak, mert bár nem a legeredetibb ötlet, viszont próbálták a sikeres esszenciákat beleönteni az új anyagba, és inkább nem durrogtatni meg bátor lépéseket beiktatni. Nem tudom sikeres taktika-e ez, de az első rész után egyelőre meggyőző. Nem volt az az érzésem, hogy most valami gigászi újdonságot látok, de az sem, hogy ötvenmillió helyen ellőtt klisék vannak az orrom előtt.

Egy rész után szimpatikus, meglátjuk hogy mi lesz belőle.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Ha ezt ajánlónak szántad, akkor mondom, hogy sikeresen elérted a célod. :) Belenézek, mert nekem a FlashForward nagyon tetszett, igaz a Lost-ot nem néztem.
Lost nekem is kimaradt, a ff kellemes volt.
Új sorozatok idénre:
– not an ordinary family (hihetetlen család + heroes egyben)
– nikita (aranyos, akciós, kikapcsolódós)
Hát nem tudom, a Lost már a kezdetek kezdetén se tetszett, szóval szerintem ez is kimarad… Hiányzik már valami igazi pörgős sci-fi, sok űrhajóval, űrlénnyekkel, lézerpisztolyokkal, sugárágyúkkal, meg csöcsös női tisztekkel, jameg epic sztorival… De hát ilyen a B5, és a BSG óta nem volt :(
A harmadik résznél nagyon meguntam, azt hittem sose telik el a 40 perc, ilyen a LOST alatt soha nem volt. Azóta nem várom a következő részt (pedig talán már biztos van). Majd valamikor megnézem azért, de eddig hatalmas csalódás a sorozat. Unalmas és kiszámítható.
„pedig talán már biztos van” – két mondatból sikerült összehoznom ezt a remekművet, sorry :)
a sarah roemer nevű néni miatt megéri nézni. meg amúgy is.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

How I Met legutóbbi (2011. január 08., 12:55:10)
Peking 2008 (2008. augusztus 25., 12:21:33)
Gátvéder (2006. szeptember 25., 09:35:16)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 587 napja született, 201 szóból, és 1004 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: