« Malackaraj - A zsír összeköt »

Helló-belló, mi vagyunk az Insolis Solutions, és az alábbi sertésállatokkal foglalkozó gasztroorgiai portál elkövetéséért várjuk büntetésünket:

Ez a Malackaraj, amit a karma és az insolis hozott össze

A dolog úgy nézett ki, hogy a karmamedia keresett meg minket: ugyan nem-e vállalnánk el a Malackaraj blog csapatának legújabb és legnagyobb durranását, mely egy portál lenne (átjáró a kolbászokat rejtő párhuzamos interspájzok között), annak is pontosabban a technológiai megvalósítással kapcsolatos vonatkozásait. Mi meg természetesen igent mondtunk, főként azért, mert a Malackarajt mindannyian olvassuk és szeretjük. Így volt ez a megkeresés előtt és most azután is. Másrészt ennél jobban kevés hasonló megrendelés illik a profilunkba.

A kinézetért Illés Attilát illeti dicséret, mi gyakorlatilag egy tartalomkezelő-rendszert készítettünk, némi pluszfunkcióval. Mi nem igazán vagyunk az egy-megoldás-minden-ügyfélnek üzemmód rajongói: amit írtunk anno az oldalon, nevezetesen hogy minden ügyfél más igénnyel rendelkezik és ezeket máshogy kell kielégíteni, véresen komolyan gondoltuk. Ahol lehet persze igyekszünk (már a saját érdekünkben is) máshol is bevett technikákat alkalmazni, de vannak dolgok amiket igenis egyedien kell megoldani. Ráadásul (főként mi magyarok), jobban szeretjük ha valami csak a miénk és senki másé.

Jó munka volt a Malackaraj, jó volt együtt dolgozni Attilával, a karmával és a szerkesztőkkel. Örülünk neki, hogy segíthettünk, illetve hogy ránk esett a választás, továbbá reméljük hogy sok-sok vidám olvasó leli majd örömét az oldal mindennapi látogatásában - mint ahogyan azt is, hogy Péter Anna és a teljes szerkesztőbrigád örömmel és kényelemmel tudnak dolgozni a mi kis gyermekünkkel. :)

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Gratulálok, szép munka!
Rajság van, meg malac!
gratulálok, ez a nemsemmi! :)
Nagyon szép munka, komolyan!

Nonprofit alapon lehet-e segítséget kérni? :)
minden rosszindulat nélkül mondom a következőt:
az előző munkáitok és ez alapján is látom, hogy nagyon profi programozók vagytok, de! szerintem kéne nektek egy profi webdesigner (én nem vagyok az, nem önreklám, csak meglátás [a no plaza kinézetre is atom!])
Split: :]

sylverdevil: köszönjük!

Karbonade: köszi. Dobj egy levelet a részletekkel a g[kukac]insolis[pont]hu címre, megbeszéljük!

gyuri: mely munkáinkra gondolsz pontosan? A NoPlaza éppen pont a mi grafikusunk alkotása, a Malackarajt ugye Etele rakta össze (nekem egyébként kifejezetten tetszik ez, tényleg).
Nekem a háttér a legjobb :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

A nagy böngészőverseny: Acid2 (2006. március 10., 11:03:47)
MTV (2008. január 04., 10:57:38)
Kiko (2006. március 24., 12:59:46)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 582 napja született, 410 szóból, és 2107 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: