« Gábor Dénes Főiskola TDK 2010 »

Egy nap híján pontosan »egy éve volt a 2009-es TDK-konferencia«, akkor az egyik témában első helyezést értem el, így továbbjuthattam a jövő áprilisban megrendezésre kerülő országos rendezvényre.

Az idei rendezvény nekem annyira nem nyerte el a tetszésemet. Tavaly egyáltalán nem gondoltam volna, hogy továbbjutok, annyira erősnek éreztem a mezőnyt, idén viszont nem tudtam hogy kit fognak tudni továbbjuttatni, olyan kevés téma volt, amelyet egyszerre kedveltem és találtam igényesnek. Zentai Norbert egy iPhone-ra fejlesztett saját OpenGL alapú 3D-motort mutatott be, jó volt látni ahogy az összes résztvevő tátja a száját, és az egyébként csendes 3D-tanárunk is csak annyit mondott, hogy szeretne gratulálni. Persze már akkor egyértelmű volt, hogy ő lesz az első, és annyira jó volt látni, hogy ő nagyjából ugyanazt érzi mint én. Van annak valami varázsa, mikor hallottad már az összes nevet, kivéve a tiédet, és valahol mélyen érzed, hogy a tiéd lesz az utolsó, mely az elsőt jelenti, de egészen addig, míg otthon nem vagy, és rá nem nézel az oklevélre, nem fogod elhinni.

A TDK egyébként egy nagyon-nagyon jó dolog. Egyrészt a hallgatók elmondhatják mi érdekli őket, mivel foglalkoznak, mit dolgoznak, másrészt sokaknak tényleg jó kiugró lehet a nagybetűs szakmai életbe.

Idén is részt vettem egyébként, itt vannak a fóliák, ha valakit érdekel esetleg. Az előadás címe Programozási tételek megvalósítása az állománykezelésben volt, és itt is szeretném megköszönni Kaczur Sándornak a gyakorlatilag már számolhatatlan segítséget, amit eddig nyújtott.

Az eredményhirdetésig robotfocival szórakoztattak minket, vicces volt:


Nemlátom, kattintok, meglátom!

A továbbjutóknak pedig gratulálok!

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Őszintén szólva az én továbbjutásom nagyon meglepett. Egy biztos, hogy köthetem fel a gatyám és hozhatok ki még többet a dologból. Akkor áprilisban úgyis együtt megyünk :).
Mike: engem is meglepett – mármint nyilván nem azért, mert nem tartottalak továbbjutásra méltónak vagy ilyesmi. Rolanddal pont azt beszéltük, hogy „mivel te biztosan nem juthatsz tovább, ezért nehéz választani Norberten kívül”. :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Nyilvánossággal a spamküldők ellen (2006. január 25., 06:19:49)
Első nap (2007. szeptember 17., 02:48:46)
Refleksz (2007. június 25., 08:17:17)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 569 napja született, 436 szóból, és 2315 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: