« Ötéves a mefiblog »

Persze a dátum még mindig nem pontos, mivel anno az SQL-lel való ismerkedésem során egyszer sikerült felülírni az összes novemberi bejegyzés napját, így az első bejegyzés elvileg most »2005. november 1-jén született «, ami persze nem igaz. Sőt, van egy tucat bejegyzés ami még nem is jelenik meg jól, mivel anno egy külön szkript rakosgatta bele a bekezdéseket és egyéb formázásokat a kódba, nem HTML-t írtam.

Ezalatt az öt kemény év alatt a blogba összesen 4 351 bejegyzés került, amihez a sajátjaimat nem számolva összesen 65 742 hozzászólás érkezett, 3 416 hozzászólótól. Az egyedi látogatókat az öt év alatt szintén csak megbecsülni tudom, de nagyjából másfél-kétmillió körül járhat a szám, ha lehet hinni a Google Analytics-nek, illetve a korábbi statgép és egyéb statisztikák mentéseinek. Még kicsit a technológiai megközelítés: a fantasztikus blogmotor (egy katasztrófa az egész máskülönben, ezen tanultam meg a PHP-t, de ma lazán letagadnám hogy öt éve én írtam ezt) jelenleg a »2.4-es verziónál tart«, a 3.0-s verzió évek óta be van tervezve, és ami azt illeti már ötmilliószor meg is írtam, csak nem saját magamnak, de ez megint más téma.

Akit érdekel hogy az évek során hogyan nézett ki a blog, az a »mefiblog generációk« című bejegyzést olvasgassa.

Tegnapelőtt meghosszabbítottam a domént is, így még egy évig biztosan szomorítom a népet.

A blog egyébként a hoszting.com házában lakik, akiket csak dicsérni tudnék, sosem volt semmilyen bajom velük, és ha valaki tárhely iránt érdeklődik, akkor általában őket szoktam ajánlani.

Nyárra be van tervezve egy hatalmas születésnapi party, ennek részletei még körvonalazódnak, valószínűleg kibérlünk egy jachtot, hozunk luxus sztriptíz- és csippendéltáncosokat, minőségi brandy-t, konyakot és whisky-t, aztán durvulunk. Vagy csak elmegyünk valahová aztán beszélgetünk, ki tudja.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Gratulálok, nagyon király ez az oldal :)
Ha lesznek thai kurvák, akkor egy rekesz sörrel beszállok a partiba.
Ha jachtot nem is, de egy 10-15 fős vitorlást tudok SZEREZni !
great!
Egyeztetjük majd a részleteket, ha esedékes lesz. :)

chateve: jé, rég láttalak :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

mefiblog v2.2 béta (2006. március 20., 05:13:55)
A szebbik nem (2008. március 08., 11:15:40)
B. ú. é. k. (2008. december 31., 04:26:22)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 566 napja született, 463 szóból, és 2265 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: