Szaladtam ma a Váci utca felé, hogy tokot vásárolni hőn szeretett hordozható számítógépemhez. Szokás szerint a fülemre ragadt a telefonom, és pont szaladtam volna le a földalattihoz, mikor még mindig nem sikerült lerakni, ezért gondoltam sétálok.
Az Operánál megállított egy elegáns harmincas emberke, angolul, hogy nem-e tudnám hol tud ajándéknak valót venni, mert holnap utazna el, és a herendi porcelánok kicsit drágák, ő valami kisebb dologra gondolt maximum harminc ajróért. Mivel nem kaját akart vinni, így a szalámi és ilyesmik kiestek, ezért mondtam neki, hogy menjen a Váci utcába, ott kicsit lehúzzák valami apró vacakért, de legalább visz haza egy matyóhímzést vagy tudom is én.
Mivel a térképén alig látszódott az utca, és nem igazán tudta mi merre van, mondtam neki hogy jöjjön vele, oda tartok, tíz perc séta. Mosolyogva jött, bemutatkoztunk és beszélgettünk.
Az egész történet lényege, hogy a srác olasz volt. Húsz kilométerre lakik attól a helytől, ahol a hétvégén voltunk, lehet hogy ismeri is a kint élő rokonokat és így tovább.
Igazából nem is akartam sétálni, viszont egyáltalán nem bántam meg, hogy így tettem, egész este mosolyogtam emiatt. Tegnap jöttem haza Olaszországból, erre onnan ezernyi kilométerre itt az Andrássy úton találkozom egy olasszal, aki majdnem ott volt ahol én.
Kicsi a világ, de ilyen pillanatokban imádni való hely.
Viszont azonnal bele kellene kezdeni a London és New York imázs mintájára vicces és minőségi Budapestet reklámozó termékek gyártásába, mert erre láthatóan lenne igény. Itthon meg elég sok kreatív és vicces figura van, akik eladhatóvá tennék az egészet. Mikor kezdjük?
