« Az amerikai »

Sokat vártam ettől a filmtől, mert anno a »Michael Clayton « anno nagyon jó kis darab volt, ez meg valami miatt ahhoz hasonlónak tűnt, talán csak a főszereplő miatt, aki pedig nem más, mint az Omega órát viselő sármos úriember, akit mindenki ismer, ugye:

Az amerikai

A legnagyobb problémám az volt, hogy nagyon, nagyon, naaaaaaaagyon lassan történtek a dolgok. Meg aztán maguk a történések is olyanok, hogy kávézunk, beszélgetünk, szeretkezünk, egyet lövünk az erdőben, lőszert faragunk. Ezzel még nem is lett volna baj, mert az ember már izgulva várja az egészet, nagyjából az első óráig, onnan viszont hirtelen érdekesebbnek tűnik a mozivászon szélén a gyűrődés, meg úgy akármi más.

A végkifejlet sem hozza meg a kis pluszt, egyszerűen olyan mintha maga a rendező is megunta volna az egészet a végére, az íróval együtt, és inkább gyorsan befejezték, hátha nem tűnik fel majd senkinek.

Nem jött be, pedig voltak pozitív dolgai, például az, ahogy finoman mindig kiemelik hogy az úr amerikai. Mint a film címe is.

Eredeti cím:The American
Műfaj:dráma (érvágós)
Időtartam:105 perc
Megjelenés éve:2010
Főszereplők:George Clooney, Irina Björklund, Thekla Reuten, Angelina Novak

Értékelés: 3 pont
Értékelés: 3 pont

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Én is így voltam vele. Gyors megnéztem mi lett a vége, aztán szia. :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Ha/Ver (2010. december 27., 11:42:34)
Drive - Gázt! (2011. október 09., 09:22:11)
Eurotúra (2009. január 09., 11:31:02)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 513 napja született, 347 szóból, és 1741 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: