« Volt egyszer egy itt a vége »

Ma köttettem a TDK-dolgozatomat (vannak azért a nyomtatási-köttetési szakmában is hiénák, én leginkább a Copy General és a CopyGuru cégeket ajánlom, utóbbi kicsit talán olcsóbb), elvileg holnap kettő órára készen lesz. Kicsit gyöngécske a nyomtatás minősége, de hát az utolsó pillanatban hirtelen intézendő dolgok már csak ilyenek. Gondoltam hogy kihagyok belőle néhány paragrafust, nehogy felzaklasson másokat, érthető, ugye.

Egyelőre egyébként imádom a munkáséletet, az iroda nagyjából negyed órára van tőlem, ha nagyon sietek, tíz perc, így kényelmesen be tudok járni kilencre, úgy hogy nem vagyok hullafáradt és nem érzem úgy hogy hajnalok hajnalán kelek. Maga a meló a technológiai környezet ismeretlensége miatt még kicsit nehézkes, de ezt igyekszem kihívásnak felfogni, küzdök a kódokkal, mint egy hős katona, aztán ha nem megy, megmossák a fejem samponnal, vagy széklábbal.

Egyébként most azon agyalok, hogy a gazdaságos (TESCO Gazdaságos, S-Budget stb.) tojás vajon miben különbözik a Marika néni tyúkja által tolt tojással? Héj nélkül adják? Vagy már használt? Vagy nem etették a tyúkot csak hetente?

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
a parasztnénis tojás általában annyiban különbözik, hogy normális kajával eteti őket, attól lesz sárga a tojás héja és sárgája, nem pedig ilyen fakó fos. nem tápszerrel, meg ilyen szarokkal.
Meg a teszkó gazdaságos tojás az sokszor litván, lengyel és hasonló országokból való.
Amit nézhetünk úgy is, hogy kit érdekel, vagy esetleg úgy, hogy ne rohadjon már rá a magyar termelőkre a tojásuk azért, mert 2 forintot akarok spórolni darabonként. Legalábbis én így nézem :)
Ha érdekel miben különbözik a nagyüzemi termelés a Marika néniétől nézd meg a meatrix-et: http://www.themeatrix.com/ Igen érdekes.
zimmith: Jajj szegény állatok, hát csúnyán bánnak velük, mintha nem vágnák ugyanúgy le mindet
Mondjuk a Marika néni kicsit rossz példa volt, mert vidéken Marika nénitől veszünk tojást, finom, hatalmas, óriási és igazi sárga színű a sárgája. A nagyüzemi meg hát apró és ilyen átlátszó színek uralkodnak a sárgájában is. Inkább úgy kérdezném hogy az olcsó nagyüzemi és a drága nagyüzemi közt mi a különbség.

Levente: múltkor néztem, mindkettő magyar.
http://www.copymania.hu/

Én őket ajánlom. gyorsak megbízhatóak és ott tevékenykednek melletted :D
azt tudjuk, hogy az ebay-en piti összegért lehet kapni „hogyan hamisítsunk tojást?” DVD-t, egyenest Kínából. magyarul is le van írva, és f*szán olyan lesz, mint az igazi, csak vegyszerekből…
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi négy és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Képz (2006. szeptember 25., 08:33:28)
Akarom (2007. november 23., 11:26:12)
Joghurtos-uborkás-paradicsomos csirke (2009. május 25., 11:59:34)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 506 napja született, 297 szóból, és 1449 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: