« A tömeg ölt »

Gyakorlatilag az egész ország a tegnap esti, West Balkán nevezetű budapesti szórakozóhely mellett történt eseményektől hangos.

Amit a hírekből és innen-onnan biztosan tudni lehet: három fiatal, középiskolás lány életét vesztette, miután tömeg és pánik alakult ki az egyébként működési engedély szerint 300, gyakorlatilag pedig 1 600 fő befogadására alkalmas szórakozóhelyen, ahol máskülönben csak az eladott belépők száma 2 800 körül volt. Ezek a tények, lehet őket látni, olvasni és hallgatni a médiában.

Ehhez azonban még jön a másik oldal. Többen azt állítják ugyanis, hogy a pánik közel nem a tömeg miatt alakult ki, hanem azt egy késelés okozta, melynek többen szemtanúi voltak, ezt ráadásul twitteren, fórumon és egyéb helyeken hangoztatják. Ennek az oldalnak a pikantériája, hogy néhány olyan twitter-fiók, melynek üzenetei közt tegnap éjszaka hasonlókat lehetett olvasni, reggelre felfüggesztetté vált. Illetve, az onlájn közvetítések nagyon nagy többsége is teljesen hirtelen változtatta meg a késelést arra, hogy egyelőre nem tudni, de úgy néz ki nem is történt ilyen. Mostanra pedig nagyon mélyre kell lapozni, hogy a késelésről bármi találjunk.

A tények

Sokan voltak a West Balkánban, ez egyértelmű. Valószínűleg az üzemeltetők elő lesznek véve, kapnak néhány évet, és egy elég komoly pénzbírságot, a West Balkán meg eltűnik a süllyesztőben, hogy később más néven üzemeljen tovább – nem ez lenne az első ilyen sztori.

Azt is vehetjük ténynek, hogy késelés elő szokott fordulni. Sajnos a Nyugati Pályaudvar környéke sem az a biztonságos hely, ahol este tizenegy után szívesen mászkál az ember. Lehet tagadni az ellenkezőjét, egyéni vélemény, én a pályaudvar százméteres körzetében lakom, és bizony este tizenegy után inkább kerülöm, beszarinak tartanak vagy sem.

Az is tény, hogy a tömegben nem alakul ki csak úgy pánik. Ehhez valami kell, még ha csak az is, hogy valaki elkiáltja magát késelés, és valójában nem történik semmi. Persze a tömeg rendkívül nehezen elviselhető, ezt fölösleges firtatni, de azért ilyen jellegű pánik minden ok nélkül nem alakul ki, én legalábbis így gondolom.

Az is tény tehát, hogy valami történt.

Amik kérdésesek

Rengeteg ilyen dolog van. Engem például érdekel, hogy miért csak három emberrel történt az, ami. Ne értsen félre senki, ez így is rettenetes tragédia, nem lennék a szüleik és a barátaik helyében, azonban az arányokat figyelembe véve valahogy gyanús hogy 2 500 ember, a mentősök szerint pedig a három lányon kívül más különösebb ellátásra nem szorult.

Meg aztán ott ez a késeléses-történet. Lehet mondani bármit, én simán elhiszem hogy volt késelés. Nem azért mert polgárpukkasztó vagyok és imádom ha akció van – én sem örülök annak hogy a lakhelyem közelében ilyenek történnek. Viszont az emberek poénból nem írnak ki ilyet. Egy még talán, de több tucat véletlenül sem. És igen, nem kell felfújni mindent, viszont ettől függetlenül még bogarat tettek az emberek fülébe.

Leszerepelt a közösségi média?

Hernádi Levente fotós szerint a történt események a közösségi média leszereplését bizonyítják. Ugyanis szerinte egy valaki írta ki a késelést, megindítva ezzel a lavinát. Van ebben is igazság, hiszen ha valaki rosszul lát valamit, kiírja azt, abból probléma lehet. És az is nagyban igaz, hogy annak amit leírunk következménye van, legyen szó akár csak a twitteren otthagyott 140 karakternél nem többet tartalmazó apró kis üzeneteinkről. Amit leírunk, annak következményei vannak, ezt kellene megértetni.

Leszerepelt a közösségi média? Nem hinném. Régebben ugyanúgy elterjedt volna a késeléses-szál, csak nem twitteren, hanem telefonon vagy akárhogyan máshogy. Aztán persze az adott médium úgyis odatette volna hogy meg nem erősített információk szerint és így tovább.

Viszont ami még érdekes dolog. Napjainkban mindenkinek internetezésre alkalmas telefon figyel a zsebében, és az információ pillanatok alatt egyik helyről száz másikhoz elér. Valahogy mégsem tűnik úgy, hogy ezt a lehetőséget, ezt a hatalmas erőt megfelelően használnánk ki. Például a Facebookon több mint négyezer ember jelezte, hogy igen, én ott leszek a West Balkánban. És ha a hely szervezői négyezres ruhatárral készültek, holott a megnyitáskor elhangzott hogy 1 600 ember fér be, akkor valaki mért nem integetett? És még ezer hasonló kérdés.

Szomorú dolgok történtek tegnap este, reméljük, hogy egyhamar nem fog előfordulni hasonló, illetve, hogy az elhunyt lányok szülei, családjuk és barátaik fel tudják majd dolgozni a történteket. (És gondolok itt például arra is, hogy nem szedi őket szét a média.)

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Szerintem abban igaza van Hernádi Leventének, hogy az ilyen félszájon terjengő rémhíreknek a fele sem igaz. Egy lány kiposztolta twitteren a cigányos sztorit, és a kuruc még most is ezen puffog, holott eléggé valószínű, hogy nem késelés történt. A tömegnyomor, meg az, hogy ennyi ember megsérült, majd megfulladt, önmagában elegendő bizonyítéknak tűnik. Az OMSZ sem mondott egyértelmű verziót, de ők az igazságügyi orvosszakértő véleményére várnak, a rendőrség viszont a sajtónyilatkozatában egyértelműen kizárta a késelést.
Néhány adalék a részemről: a kurucnál szeretik azért a közértben a kenyér árának emelkedését is a cigányokra meg a zsidókra fogni, ezen nem kell meglepődni, hogy ilyen igencsak remek lehetőségen is kaptak. Azt mondjuk továbbra sem értem, hogy miért annyira májer dolog az összes nicknévvel szereplő embert (facebook, twitter posztolók) a polgári nevével kiírni, és úgy előadni magunkat, mintha valami titkosszolgálat lennénk, akik mindent tudnak.

A késelés szállal kapcsolatban először én is tudtam azonosulni, de aztán valahogy a későbbi nyilatkozatok egyre gyanúsabbak lettek. Túl sok volt a mondatokban a „haverom mondta”, „úgy hallottam másoktól” és társai, amik miatt az egész hiteltelenné vált. Ráadásul a pánikhoz nem kell késelés, ahhoz sajnos elegendő egy ilyen tömegnyomor.
levee: A kurucnak soha sem kellett támpont, hogy valamire ráhúzza a cigányok/zsidók felelősségét.

Az pedig, hogy így, tövig benyeled a hivatalos véleményt, csak a saját szegénységi bizonyítványod. Ők nyílván nem fognak előállni azzal, hogy „igen, késelés történt, sőt az elkövetők cigányok voltak”. Pont a pánik elkerülése végett.
A késeléses vonatkozásra egyébként az index fórumot érdemes megnézni, ott van nyolc-tíz olyan hozzászólás, amely nem „haverom mondta” jellegű, hanem abszolút személyes élmény, és még akár hihető is. Nyilván, ez is lehet hazugság.

A kuruc.infót néztem, de őket nyilván annyira nem kell komolyan venni, mert szeretnek túlzásba esni.
Szigorúan véve a telefonos információterjesztés is közösségi média. Csak ott a followerek a noteszben vannak.
Más;
A hely kapacitásával egyébként nem volt gond. A lineáris beengedés algoritmusát cseszték el a beengedők: a Bejárat -> Ruhatár -> Tánctér útvonal elkerülhetetlen ha be akar valaki jutni. A ruhatárnál sok ember torlódott fel és a bejáratnál hirtelen túl sok embert engedtek be – egy időben.
http://www.barikad.hu/%C3%B6t_centi[…]

Az utolsó három sor valóban érdekes.
Eléggé szörnyű az eset, de igen érdekes, hogy azokat a kérdéseket senki nem teszi fel hogy mit keresnek közép iskolások egy ilyen bulin, hogy jutottak be, és hogy fogyaszthattak esetleg alkoholt (Nem feltétlenül a szerencsétlenül járt lányokra gondolok).
Alapvetően számomra továbbra is hihetetlen hogy soha sehol nem nézik az ember életkorát, ez egy normális kultúrára nem jellemző. Tudom hogy Magyarországon ciki elkérni a személyit mert nincs annyi bevétel, meg annyi ember sem, de azért illene ezeket is figyelembe venni. És nem arról van szó, hogy ne bulizzanak, meg igyanak a fiatalok, hanem arról hogy nem feltétlenül kell nekik megengedni hogy bárhol tegyék ezt.
Nekem az a gyanús, hogy túl sok a homály a sztoriban.
– Miért alakult ki pánik? Nem valószínű, hogy magától. Heringparti eddig is sok helyen volt. Zene kikapcs, villanyt felolt – ezek miért voltak, ha semmi sem történt?
– Sokan késelésről beszélnek, a helyszínen is mindenki ezt mondta, és ők akkor még nem olvastak twittert, nem onnan szedték.
– Ahogy Mefi írta, ha 3 lány meghalt, miért nincs másik 100 súlyos sérült?
– A mentősök azt mondták nincsen más sérült, mégis a fotókon ott ápolnak több fiatalt a mentőautóban. Minek hazudni? Nem látom értelmét.
– A 3 halott lányból 2 miért ismeri egymást? (a 3.-ról még nem tudni ismerte-e a másik kettőt) – nyilván egymás közelében álltak, de statisztikailag mekkora arra az esély, hogy 2500 emberből pont csak 2(-3) közeli barátnő hal meg és senki más? Nem az volt, hogy az esetleges késelésnél ez a 2(-3) lány húzta a rövidebbet?
– Miért törlik a késelős kommenteket? Ha nincs valóságalapja, akkor kit zavar? A net mindig tele van kamuval. Azzal, hogy törlik ezeket, csak még gyanúsabb lesz az egész.
– Miért nyomoz a rendőrség késeléssel kapcsolatban, ha nem is volt?
– +1: Miért nyilatkozik hülyeséget a sajtószóvívő? ("Azonban egyértelműen kizárható az, hogy nem történt késelés az este folyamán") – lehet, hogy csak a stressz miatt mondott hülyeséget, de a dupla tagadás állítást jelent. Ez az első hivatalos sajtóközlemény, amire azóta nem mondták, hogy helytelenül lett megfogalmazva.

Szóval lehet, hogy tényleg semmi sem történt, de akkora ködösítés van körülötte, hogy valószínűbb az ellenkezője, amit viszont ha így volt sem fogunk megtudni soha.
Marcell: Azért nyomoz késeléssel kapcsolatban a rendőrség, mert lehet, hogy nem volt, de ha mondták nekik, akkor kötelességük kideríteni, hogy van-e annak valóságalapja.
Nyilván ezt is csak az értelmes eshetőségekkor teszik meg, szóval, ha benyögöd nekik, hogy láttál egy tányérossapkás német kiskatonát táncolni a fat man bombával, akkor maximum érdekesen néznek rád, de nem hívják ki a terrorelhárítást
Marcell: elég nagy az esély arra, hogy két barátnő meneküléskor együtt próbál kijutni, az egyik elesik, a másik segíteni akar, de ehelyett ő is a földre kerül.

Amúgy osztom zimmith észrevételét, miszerint a felvételeken elég sok kiskorút látni, gondolom a szondát jobb nem belóbálni az arcuk elé. Nem azt mondom, hogy ne szórakozzanak, mert ez irreális kérés lenne, de sokkal jobban oda kellene rájuk figyelni. Az azért elég szánalmas, hogy bemegyek egy non-stopba és az eladó nemcsak kiszolgálja a tizenéveseket, de még fel is nyitja nekik a bort.
Ez egy borzalmas tragédia részvétem a szülőknek.
A helyet be kéne zárni üzemeltetőket meg a börtönbe csukni.
Mindig is utáltam ezeket a bulikat itt nem lehet kikapcsolódni,
akkor már inkább a házibuli 100x jobb mint ez a tömeghisztéria.
Max másnapos leszek és idegen lány mellett ébredek.
Zsoc: sosem rajongtam azokért az emberekért, akik azért hitték magukat különbnek, mert eltértek a „többségi” véleménytől. Bocs, fogalmaznék akkor inkább érthetően: a fulladásos halál az egyik legegyszerűbben feltárható halálok. Az pedig, hogy „ekkora” meg „akkora” vágásokat láttak egyesek (senki nem jelentkezett, aki ilyet látott volna), az pedig azoknak a szegénységi bizonyítványa, akik ezt elhiszik. Pl. a tiéd is.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Karácsonyi város (2011. december 25., 11:59:08)
Ingyenes tömegközlekedés Szegeden (2009. január 12., 04:11:19)
Ian Fleming - Goldfinger (2008. augusztus 25., 02:18:21)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 495 napja született, 1074 szóból, és 4947 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: