Az albérlet valójában bérlet

Az utóbbi néhány napot albérletek nézegetésével töltöttem. Különösebb oka a dolognak nem volt, csak beszélgettünk róla itthon, hogy vajon lehetne-e találni olcsóbb albérletet.

A válasz egyszerű: nem.

Ötvenötezer büszke magyar királyi koronáért adják nekem bérbe ezt a lakást, mely másfél szobával, fürdőkáddal rendelkező illemhelyiséggel és gyönyörűen kifestett szobákkal rendelkezik. Van egy tucatnyi apróság, amit nem szeretek: olyan sárga színe van a falaknak, ami annyira nem jön be; a kisebbik szobán nincs ajtó, így azt függönnyel kerítem el; és végül talán az egyetlen és legnagyobb probléma, hogy a konyhabútor valami házibarkács megoldás, ami noha hangulatos, mert igazi fából van, nem MDF-ből, mégis azért érezni rajta a házibarkács utóízt. Biztonsági rács az ablakokon és az ajtókon, gyönyörűen tisztán tartott ház, kedvenc környékem és ilyesmi.

Adott a probléma: ennél lentebb nem szívesen adnám. Nem azért mert sznob vagyok, és ez adott esetben nem is probléma, de a saját ötéves tervemben az volt, hogy ennél csak feljebb megyünk, lentebb nem. És értem azt, hogy lehet szituáció mikor muszáj lentebb menni, de jelenleg a prioritási lista tetején áll az, hogy meglegyen az otthoni nyugalom (még ha csak egy albérletben is), és az, hogy egy olyan helyre jöjjek meg esténként, amit tudok otthonnak nevezni.

116 albérletet néztem meg az elmúlt napokban, számoltam. Ezekből kettő maradt a listán amit esetleg megnéznék, végül abból is egy maradt, pedig a végén már bővítettem a keresést, több kerületre is meg olyan dolgokkal, amelyekre eleinte kategorikus nemmel gondolkodtam. Rohadó fürdőszobák, tűzhely nélküli konyhák, évek óta ki nem festett szobák és hasonlók vártak, átlag hatvan-hetvenezres áron. Ami végül jó volt, azon vagy nem volt biztonsági rács, vagy nem lehetett macskát vinni vagy akármi.

A legbosszantóbb, hogy egy luxus berendezettségű (pezsgőfürdő, légkondicionáló, amerikai konyha, beépített bútorok, riasztó stb.) lakást kilencvenezer forintért megkapni. És igen, az sok pénz, de ha megnézzük hogy mit kapunk nyolcvanért, közel nem tűnik annak.

A végső gondolatom csak annyi, hogy nem is az a gáz, hogy embereknek milyen helyen kell tudniuk lakni. Az sokkal gázabb, hogy emberek milyen helyekért kérnek el pénzt. Nem is keveset.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.