« Ne egyetek hamburgert »

Ja. egyébként azt beszéltük ma, hogy miért van meglepődve a sok mélygondolkodású szülő, hogy ezek a mai fiatalok csak úgy öntik magukba a megdonálc meg a bürgerkingkong termékeit, pedig hát az milyen szemét.

Esetleg lehetne gondolkodni, hogy van-e értelme azon gondolkodni, mért jön oda a kedves fiatal, ha 1 500 forintért kap két normális adag ételt, üdítővel, bármikor, sok helyen még az éjszaka közepén is, míg máshol ezt maximum hétköznap valami menüs helyen lehet megoldani, akkor is csak ebédidőben, de egyébként sem ez a jellemző.

Ugyanez jellemző egyébként a kínai gyorséttermekre is, átlag hétszáz forintért akkora adag ételt kapsz, hogy szégyellsz megmozdulni utána. És nem a körettel laksz jól.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
A gond nem a „meki” kajával van. A legrosszabb amikor megeszi az ember a „meleg” szendvicset és krumplit leönti az egészet egy jó nagy pohár hideg(néha jeges) kólával vagy bármi más dologgal. Ez annyit eredményez, hogy a gyomor ami ugye próbálja a meleg ételt lehűteni egyszerre kap egy nagyobb mennyiségű hideget is, amit próbál felmelegíteni. Ez hosszútávon biztos eredményez valamilyen elváltozást.

a gond ott van, hogy hamburgert nem a mekiben es a kingben kell enni, hanem mondjuk a magicben
uvegpiramis: De mondjuk ez néha otthon is megvan, nem? Pl. megeszed az ebédet, és hideg sör hozzá?
azé a főzelékbárban ugyanennyiér kapsz rendes főtt ételt, üdítővel együtt. persze néha a mekis kaját is megkívánja az ember, bár azután, hogy kint dolgoztam londonban mekiben, és minden nap azt ettem, annyira nem kell :D
uvegpiramis: ja, meg egyébként a hambiban a majonéz és a kecsap az, ami igazán büntet.

sowi: persze, van egy tucat jó hely ahol van jó hamburger, de hétszáz forintból kevés helyen laksz jól. Pláne kevés jó helyen. :)

wing: főzelékfalót inkább hagyjuk, kapsz hétszáz forintért egy adag főzeléket, meg annyi feltétet, hogy két falatra elég, és utána tömöd magadba a főzeléket, mindenféle feltét nélkül. És a legtöbb főzelékfalóban bunkók is mint a faék. Szóval őket inkább kihagyom, ha már hasonló hely, akkor Österbrau a Margit hídnál, vagy bármelyik kis kifőzde.
Mefi: nemtom, én a kolosy tér közelében lévő főzelékfalóban szoktam enni, ott 1200-ért teljesen jól lakok (leves, második, üccsi, néha kávé). Esetleg ha szereted az indiai kaját (curry csirke ftw), akkor a kolosyn van egy, amit szeretek (bár nagyon kicsi a hely, szóval csak elvitelre), illetve a móriczon, a wikingerrel szemben.
uvegpiramis: termikus kh, does it ring the bell?
vagy 400-ért kiskrumplit meg a használható burgert, ami úgy 3 órára jó segítség olcsón, amikor az ember éhes.
mondjuk én nem tudom mi ez a mánia mindenkinél, hogyha veszel kaját, utána 12 órán át nem szabd éhesnek lenni. én 3-4 óránként zabálok. mondjuk hordok magammal kaját, de amúgy csakakínai nullforintért!
sowi: Magic Burger az tényleg nagyon jó, viszont ne feledjük, hogy egyelőre van belőle 1 db (az sem éppen a belvárosban), valamint nincs nyitva non-stop. Ellenben tényleg minőségi, finom kajákat adnak, totál kellemes áron.

Amúgy az ilyen hamburgerláncok csábereje tényleg az, hogy kiszámítható áron, megszokott ízt kapsz gyorsan kézhez, kb. az egész városban, sok helyen akár éjjel is. Egyébként nekem a KFC a befutó a három nagy közül, persze abból van a legkevesebb Budapesten.
a KFC a legjobb – 2 B-Smart menüvel bőven jóllakom 800 forintból, (igaz nem túl egészséges) az új Box-ból meg 2en is bekajálunk bőségesen. a Móricz fele járok sokat, az ottani KFC-ben külön kiadós ablak is van az utca felé…mondjuk az üdítőjük mocsokdrága.
dadikovi: 15 évesen ne igyon sört ebédhez a fiam :D
Kínaiban 450 forintért akkora adagot adnak, hogy meghalok. Ellenben, mekiben vagy burgerkingben még soha nem tudtam jóllakni, KFC-ben is, mikor legutóbb megpróbáltam 5000-ből sikerült csak.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Forgalommérés (2007. február 16., 11:01:17)
Kortalanul (2011. május 11., 08:02:45)
Rosz vége lesz (2005. december 06., 04:00:00)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 482 napja született, 158 szóból, és 732 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: