Voltunk szombaton huszonnégy-órás programozói verseny elődöntőn. Érdekesek és szerintem viszonylag nehezek voltak a feladatok (bár mindenféle típusú problémával lehetett találkozni, melyeket különböző megoldási módszerekkel lehetett megoldani), viszont kicsit sem gondolom, hogy erkölcsileg elfogadható egy-két csapat eredménye. Történt ugyanis, hogy péntek este a szerverek kímélésének érdekében felkerültek az elődöntő feladatai egy jelszóval védett tömörített állományba. A jelszó és a jelszó nélküli fájl másnap tíz óra harminc-egynéhány perckor került fel – míg az első helyes megoldás tíz óra tizennégy perckor érkezett meg.
A másik ami nem volt annyira szimpatikus, hogy nem a forráskódokat kérték el, hanem az adott bemenő adatokból generált kimenő adatokat, amiket viszont akár program nélkül, kézzel is elő lehetett volna állítani a feladatok egy részében. Pláne így, hogy akár egy egész éjszaka is volt a feladatok megoldására a hivatalos hatórányi idő helyett.
Persze érthető, hogy ez sehol nem támadható, mert hiába az erkölcs, a jobb informatikus az, aki feltöri azt a tömörített fájlt, aztán küzd vele másnapig.
Jó móka volt azért, de őszintén nem bánom, hogy végül nem lett belőle semmi.
Egyébként nem látok benne semmi rosszat, hogy az eredményt kérték, főleg hogy volt olyan feladat amire tuti nem írsz programot: a lemezfelolvasásnak a végeredménye például egy hangként kódolt (értsd felolvasott) számsor volt. 5 óra alatt nem lehet hangfelismerőt írni. Itt arra lehetett csak, hogy valami előállítsa ezt a hangot.
Annyira nem új keletű ez. Sőt, nekem kifejezetten tetszik is, hogy van ahol a felhasználó segítségére van szükség. -en is vannak olyan feladatok, amire nem érdemes mindig programot írni, hanem jobb ha leül az ember egy papírral a kezében is simán kiszámolja mondjuk két szám legkisebb közös többszörösét.