Azon agyaltam tegnap reggel, baktatva az iskola irányába, hogy mennyit változtam az elmúlt időben.
Egészen pontosan arra gondolok most, hogy néhány évvel ezelőtt imádtam ha egyedül ülhettem otthon, nem kellett sehová mennem, nem kellett senkivel találkoznom, döglöttem, filmet néztem vagy sorozatot, fejlesztettem, neteztem, mindig nullához konvergált az aktuális RSS-olvasóban az olvasatlan elemek száma, naponta három bejegyzést írtam és ilyesmi.
Most pedig ha hazaérek este és nincs itthon senki, csak Kázmér, akkor persze ha van időm megnézek egy sorozatrészt, és ülök is le csinálni a dolgom, de sokkal kevésbé örülök az egyedüllétnek. Ha tehetem általában társaságban, vagy legalább egy bizonyos embernek a társaságában vagyok. Persze a Readerben ezer felett áll az olvasatlanok száma, napokig mondom hogy majd vagy majd, de aztán persze a szakmai dolgokat meg néhány kedvencet olvasok csak el, és örülök ha éjfél előtt néhány perccel gyorsan le tudok írni egy dolgot abból, amire gondoltam aznap. Merthogy gondolatok még mindig vannak, inkább az idő az, ami kevés.
Az egészből azt akartam kihozni, hogy nehéz néha megtalálni a jó egyensúlyt az életben, de úgy hiszem hogy mindig az a megfelelő, amit éppen csinál az ember, hiszen ha nem volna megfelelő, akkor máshogy csinálná. Én legalábbis biztosan. Meg persze azt is, hogy jó azzal vagy azokkal lenni, akiket szeretünk. (Csak kár, hogy nem mindannyiukra jut idő.)
