« Úgy látszik vonzom a bajt »

Múltkor »a Kálvin téren jártam«, metróval, amikor elütött valakit a szerelvény (apró kitérő: milyen furcsán hangzik az elgázolt szó, ha metróról vagy valami hasonlóról van szó), tegnap pedig a 4-es vagy a 6-os villamoson voltam, amikor a Nyugati Pályaudvarra érkezve szabályszerűen odébb lökött egy fiatalabb leányzót, aki gondolta átszalad a tuja előtt. A vezető reflexei nagyon rendben voltak (mondjuk az a mentők száma ugye a százhat kérdés kicsit rontott a helyzeten, de tudjuk ezt be a stressznek), és a kiscsaj szerencséjére pont akkor ment el egy mentő, aki kérdés nélkül azonnal farolt fel szirénázva a sínekre. Kicsit filmbe illő jelenet volt, ahogy a villamos egy másodperc alatt megállt, az emberek repültek előre, koppanás, majd nyíltak az ajtók és már jött is a mentő, miközben a vezető telefonált.

Ami miatt viszont járna a lelki fenyítés, az a járókelők és az utazóközönség viselkedése.

Azon még túltesszük magunkat hogy egy kiscsaj a telefonjában jaj, nem érek oda időben mert valaki itt meg akar halni vagy nem tudom mi vaaaaan szöveggel nyugtázza a történeteket, de könyörgök, miért kell körbeállni a szerencsétlen áldozatot, eltorlaszolva az aluljáróhoz vezető utat, megakadályozva az intézkedő mentősöket és így tovább.

Nem tudom, lehet hogy kellene oktatni az általános iskolában, hogy balesetnél mi a megfelelő viselkedési forma. Nem elsősegélynyújtó tanfolyam kell, hanem normálisan viselkedni, és tovább haladni, esetleg mentőt hívni. Az elsősegélynyújtás sem árt persze, de sosem láttam még balesetnél olyat, hogy lett volna ebben valójában jártas személy, és az átlagember (én is) úgy van vele, hogy inkább nem csinál bajt, mert ki emlékszik már arra, hogy merre kell forgatni a milyen sérült embert.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
ez az „odaállunk tunkolni a vérből” undorító dolog, de ugye kell valamit mesélni otthon, ha már más úgyse történik az átlagember életében
A szarul elvégzett elsősegély is jobb, mint a semmilyen, ezt nem az ujjamból szoptam ki, hanem mentősök, orvosok szájából hallottam nem egyszer. Sajnos a legtöbb ember nem hogy mentőt nem hív, de oda sem fordul, ha bajt lát.
suexID: De, odafordul, valamilyen kamera-jellegű eszközzel…

Mefi, miért furcsa az elgázol szó? Ugyanúgy gázol át az emberen a metró is, mint bármi más.
A szövegből úgy tűnik, hogy a lány tiloson szaladt át, a közlekedést veszélyeztetve. Az ilyen idióta magyarokat még nyakon is kéne vágni, meg büntetni is… mondom ezt megrögzött gyalogosként.
Az említett Nyugatinál rendszeresen leszarják hogy a villamos szeretne továbbhaladni, nekik elengedhetetlen, hogy kényelmesen átsétálhassanak előtte
Pozitív példa: egyik tanáromat a nyáron villámcsapás érte a fiával együtt. A tanáron már csak annyi áram ment át, amennyit a fia nem földelt le (vagy valami ilyesmi, nem értek a fizikához), ő túlélte, a fiú viszont elvesztette az eszméletét (és azt hiszem klinikai halál is volt, de ebben nem vagyok biztos). Szerencsére éppen arra járt két olyan ember is, akik tudtak elsősegélyt adni, szakszerűen – ők mentették meg a kissrác életét, aki mondjuk ezután még egy hónapig kómában volt, de mára felépült.
Soha nem értettem ezt a jelenséget, amit az első hozzászóló nagyon jól megnevezett.
Egyszerűen ijesztő, szánalmas… nem is tudom mi erre a jó szó.
Pár éve a teszkóban voltam tanúja annak, hogy az emberek tömegesen kiálltak a sorokból, és beálltak azon kasszákhoz, amelyikeknek a végénél valaki éppen összeesett és a mentők épp próbálták ellátni szerencsétlent…
De azon is megdöbbentem, mikor az sg chaten újságolta valaki, hogy baleset történt a házuk előtt, megy fényképezni és mindjárt feltölti a képeket.. Mi van? Valakinek komolyan vannak ilyen abberációi?
De hát ezek szerint ez kell az embereknek, más kínján, szenvedésén nyammogni, mással nem tudom magyarázni azt se, hogy olyan is volt, aki létrehozta a halottakaziwiwen oldalt….
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Segítsetek plz. a haldokló kisbabámnak mert az AOL figyeli a blogomat (2009. június 26., 11:22:59)
Balogh Rita nem érti (2008. november 05., 10:28:35)
Nem kapcsoltam le (2009. március 29., 11:53:45)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 422 napja született, 408 szóból, és 1901 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: