« Külföldéria »

Durva, pontosan tavaly ilyenkor voltunk az ERASMUS Intenzív Programon »Finnországban«, ahová idén sajnos egyéb bokros teendők miatt nem sikerült kijutni. Tomi barátomék mentek helyettünk, én meg sárga vagyok az irigységtől. :]

Máskülönben nagyon vágyom a külföldre utazásra. Nem feltétlen a nyaralás, szívesen csinálnék olyan munkát, ahol havonta néhány napot külföldön kell tölteni tárgyalás miatt. Még azt sem tartom kizártnak, hogy szigorúan néhány évre elmennék valamilyen külföldi országba, dolgozni, szórakozni egy kicsit, de ez persze nagyon távlati, és nem hiszem, hogy össze fog jönni, mert túl sok minden tart itt.

Amit ki akartam az egészből hozni, hogy jó lenne utazgatni kicsit, bejárni a világot hátizsákkal meg fényképezővel.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Bár nem tartozik _annyira_ szervesen ide, de láttad az Into the Wild című filmet? Ott a srác ezt a hátizsákos utazás-dolgot viszi el az extremitásig, de az sem utolsó dolog, hogy a film közben milyen tájak vannak. Szerintem neked bejönne.
Én személy szerint legszívesebben vennék egy 20 napos interrail bérletet, aztán hajrá. Vagy megcsinálnám azt, amit a német barátaim: fogták magukat, és Drezdától elmentek Ausztráliáig. Biciklivel.
ndavid42: Wow, ez a bringatúra elég jól hangzik :)

Én szívesen mennék egy kört a Transzszibériai vasútvonalon. Vagy a Kaukázusba.
Nekem végre sikerült összehozni egy közel 3 hónapos USA útat a nyárra, amiből 2 hónap melóval fog eltelni de az utolsó hónapban San Francisco-New York útvonalat fogom bejárni egy kis déli kitérővel. Már számolom a hátra lévő napokat… :)
shaark: CCUSA? Campleaders?
wing: Egyik sem, de majdnem ;) Mo-n nincsenek, külföldről megyek :D
wing:
Ők azok amúgy, vezettek blogot is.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Hálidéj (2006. július 16., 09:00:43)
Pokketkáfí (2007. október 29., 06:20:15)
Helló, Budapest! (2010. április 22., 09:43:53)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 408 napja született, 197 szóból, és 960 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: