« Hatos a villamos »

Tök jó dolog egyébként, hogy a hatos villamosok május elsejétől éjjel-nappal járnak, merthát ugye a négyes-hatos vonal kvázi a tömegközlekedés egyik alappillére Budapesten, és az éjszakában mozgó gyárilag kétlábú objektumok súlyosabb része is ezzel közlekedik, avagy korábban elődjével, a 906-ossal. Amitől kicsit tartok, hogy az éjszaka során bizonyos nem pozitív jellegű egyedek negatív irányba változtatják a remek Kombinék állapotát.

Tételeket tanulni egyébként vicces dolog, csak már elszoktam tőle, ráadásul most nem arról van szó mint érettséginél, hogy sok dolgot saját hanyagságom miatt akkor olvastam először, sokkal inkább arról, hogy a meglévő tudást kellene úgy rendszerezni, hogy azt tételekhez tudjam rendelni, és azokról beszélni.

A fellelhető kidolgozott tételek viszont undorítóak, viszonylag jó változatból tanulunk, de szerintem begurulok egyszer és újraírom az egészet, ma például egy olyan sor döntötte ki a biztosítékot, hogy a fordító is keménykedik majd erre. A humorral nincs gond, csak sokszor kicsit a tartalom rovására megy, azzal meg már igen.

Törő hírek.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Elvben pakolnak majd rá biztonsági szolgálatot, ezzel talán megelőzhető a rongálás.
Jaja, éLYszakaJin is vannak orkok, remélhetőleg itt is lesznek. Kár volna szétbaszni a kombájnokat.
En szerintem tobbet „utaztam” a 6-os villamos vonalan a 6E futasok kereteben, es sajnos ezzel most ezek a kozos futasok (legalabbis ott es ugy biztosan) megszunnek. :(
imoGen: vagy csak nagyon kell sietni :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Pokketkáfí (2007. október 29., 06:20:15)
Webprogramozó leszek-e (2010. szeptember 09., 11:43:23)
Gyöngén (2006. március 22., 05:34:08)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 388 napja született, 238 szóból, és 1130 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: