« Véget ért a Való Világ »

Oké-oké, mindenki utálja, meg fos igénytelen műsorok és satöbbi, pedig amúgy ezt a cikket elolvasva azért lehet hogy annyira mégsem.

Igen, én írtam le múltkor, hogy nem tetszik a Való Világ, és ezzel egyet is értek, az elején fél részt láttam belőle, és az egész arról szólt, hogy undorító emberek üvöltöznek meg veszekednek egymással, olyan emberek olyan stílusban, amelyet négy évig láttam Salógtarjánban, szóval ezt így a tévében köszönöm nem.

Az utóbbi három hétben viszont meló és diplomamunka készítés közben fél füllel figyeltem, az utolsó három ember kifejezetten szimpatikus volt, ráadásul az Éva nevű hölgyemény az ország legjobb valóságshow-jában, a Bárban is szerepelt anno.

Egy szó mint száz, az utolsó három hét vicces volt, aki meg drámázik, hogy igénytelen fos és tattara, az ne nézze, lapozzon tovább. És igen, most ez megy majd mindenhol még pár napig, de ha a focivébé lenne, akkor az menne, ha megasztár, akkor az ha meg mondjuk olimpia, akkor az. Való Világ meg tíz évvel ezelőtt volt, vagy mikor, szóval talán elviselhető.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Ezért egy vébé és egy olimpia *valamivel* rangosabb esemény, mint ez.
maniakus: nem beszelve a resztvevokrol
Nem is allitom az ellenkezojet, de a vb engem fikarcnyit sem erdekel, es nem is lattok soha hisztizni, hogy mindenhol ezt kell latnom/olvasnom/hallanom. :)

Arra gondoltam hogy el kellene fogadni hogy ami nekunk nem, az masnak meg bejohet.
Mefi: mint ahogy a velemenyet is mindenki szabadon kifejtheti :D

satan muve ez a demokracia :D
Kicsit nagy az ellentmondás a múltkorihoz képest.
Marci: de basszus Marci, mindig benyögsz valami oltást ilyen ötven méter magasról, könyörgök, olvasd már el a bejegyzést és a kommenteket, aztán alkoss véleményt. (Nem az zavar, hogy nem értesz velem egyet vagy nekem szólsz be, hanem hogy nem olvasod el rendesen amit írok, és így szólsz.) A második bekezdésig nem jutottál el.
Mefi: Sikerült előtte, ettől függetlenül. ;)
CSALÓDTAM BENNED, MEFFÁJ
Marci: hát akkor csak szimplán nem jön össze a szövegértelmezés :D
„Az utóbbi három hétben viszont meló és diplomamunka készítés közben fél füllel figyeltem, az utolsó három ember kifejezetten szimpatikus volt, ráadásul az Éva nevű hölgyemény az ország legjobb valóságshow-jában, a Bárban is szerepelt anno.”

Pont Évát emeled ki és pont a Bár 2.0-t? Ha annyira tájékozott lennél és utánanéznél, a Bár egy hatalmas bukás volt, ráadásul szánalmas is. Éváról meg ne is beszéljünk inkább…
gratulálok.
ikzsike: akkor ma te kapod meg az olvasni nem tudók díját, én ugyanis a Bárról és nem a Bár 2.0-ról írtam. :) (Amennyire tudom, nem a Bár 2.0-ban szerepelt, de a lényeg végül is ugyanaz, olvassatok már, basszus, mielőtt kötekedtek.)
A Bár 2.0-ban szerepelt, ezért gondoltam csak elírtad, de ezekszerint nem. 'Basszus' te meg utánanézhetnél mielőtt okoskodsz, ahogy szoktad… Neked pedig jár a 'hülyeségeket blogolok háttér és ész nélkül' díj.
az arcom amikor Mefi egy valóságsó mellett foglal állást.
változik a világ…
ikzsike, erdekes, anyad is pont ezt mondta
Zsuki hozzád nem szólt senki és anyukádról sem ejtettem szót.
Mefi: Gondolom feltűnt már, hogy mindenre, amire nem tudsz valami frappáns választ adni/szimplán visszavágni, arra azt írod, hogy „olvasd el a bejegyzést”. ;)
Marci: értelmes beszélgetésben bármikor benne vagyok, akár személyesen is, fölösleges egymás baszogatásában viszont nem, szóval akkor ezt itt most be is fejezhetjük, mondom ezt neked és ikzsike kollégának is – trollkodni menjetek a /b/-re vagy a lóherére.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Az emlékek képekkel való találkozása (2006. március 13., 06:41:47)
Lakásos dolgok (2010. február 18., 06:07:53)
Bölcsesség (2006. szeptember 30., 02:44:01)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 383 napja született, 268 szóból, és 1232 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: