Biztos olvastátok már a legújabb felmérést (gondolom nem brit tudósok készítették), amely kerek perec kimondja, hogy szegény magyarok a legboldogtalanabbak Európa szerte.
A probléma kicsit összetett. Egyrészt persze teljesen logikus: ha megvizsgáljuk mennyit nyaral, mennyit költ műszaki cikkekre, milyen gyakran jár szórakozóhelyekre (ami nem a sarki kocsma, ha nem mondjuk egy étterem), milyen jellegű termékeket vásárol a bótban (óccób, vagy drágább) és ezernyi hasonló paraméter. Sajnos ezek egyértelműen mutatják, hogy a többi országban azért jobban megy a népeknek. Nem szeretnék belemenni a mennyire jó a külföldieknek és mennyire rossz nekünk nótába, mert tisztában vagyok vele, hogy ennek az éremnek is két oldala van. Az viszont biztos, hogy jelen pillanatban kicsit alacsonyabb a jóléti mutató minálunk.
Azonban ami Magyarországon és a magyar emberekben mindig zavart, az a folyamatos depresszió. Én is rengetegszer vagyok szar passzban, de valahogyan sosem azt láttam megoldásnak, hogy lehajtom a fejem és szomorkodva, magamba fordulva tengetem a napokat. Mindig az tetszett például Olaszországban, hogy még a láthatóan rosszabb helyzetben lévő emberek is általánosságban vidámak, vagy ha nem is vidámak, nem a folyamatos szürke felhő jellemzi a hangulatot. Míg itthon ha sétálgatunk az utcán, elég gyakran ennek az ellenkezője látható.
Szóval az, hogy a magyarok a legboldogtalanabbak, egyáltalán nem meglepő. Azt már viszont nem tudom egyértelműen mondani, hogy sok esetben indokoltnak számít-e.
