Moikboy, pont ez a baj a most tizen-huszoneves generacioval. Normal esetben valaki mar 14-15 evesen (!) is eleg fejlett ertelmileg az onallo elethez, leszamitva persze az elettapasztalat teren felmerulo hianyossagokat.Na igen, de kire mondjuk azt, hogy felnőtt? Engem az élet arra kényszerített, hogy már fiatalon felnőjjek. Eközben mégis gyerek vagyok, mert szeretek játszani, ökörködni, viccelődni, szórakozni, stb. Eltöprengtem, hogy mi az a tulajdonság, aminek alapján azt mondhatom, hogy én felnőtt vagyok? Például a cselekedetek. A felnőtt reálisan dönt, és cselekszik - a helyzettől függetlenül - felvállalja egy cselekedetéért a felelőséget. Egy felnőtt át tudja érezni, fel tudja mérni egy helyzet komolyságát. Fel kell nőni, egyet értek. De nem szabad túlságosan felnőni. Mert ugye vannak azok a szép pillanatok, egy ember életében, amit nem akarunk elfelejteni.
Ehhez kepest manapsag nagy divatt lett meg a harmincas ferfiakat is fiunak hivni, meg a harmincas noket lanyoknak.
Nem normalis ez. Fel kell noni.
« Felnőtt »
Kommentek 
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
„ Engem az élet arra kényszerített”.
Bár nem ismerlek, de szerintem nem vagy se háborús menekült, se nem árva, se pedig bányamunkás. Vagy igen?
Bár nem ismerlek, de szerintem nem vagy se háborús menekült, se nem árva, se pedig bányamunkás. Vagy igen?
szerintem azt kéne felnőttnek nevezni, aki a tetteiért felelősséget tud / tudna (mert nem biztos, hogy akar is) vállalni.
Mefi, jó volna, ha mellőznéd az én szófordulataim használatát, különben nagyon morc találok lenni. Alakítsd ki a saját stílusodat, ne másokét vedd át.
És egyesek blogmotorjában még kommentelde sincs. Egyébként frissíti az a kukit, és egy hónapig tartós az. Hidd el. ;)
Én használok mindkettőt :D Ide fölös a session hacsak adminnak nem kell… Amúgy attól felnőtt vki h van élettapasztalata. Vagy borostája :D. De tényleg, szerintem valaki akkor lesz feln&;#337;tt, amikor elkezd dolgozni. Ott tanul meg felelősséget vállalni a dolgokért. Különben meg engem rohadtul nem érdekel ha 12 éveset magáz 1 70 éves vagy ha srácnak nevezik az 50 éveset.
Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:
Hol vagy, akárki? (2005. december 06., 04:00:00)
A betegségek átka (2006. március 23., 11:51:23)
Nagyravágyó menü (2008. május 06., 01:51:55)
Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:
Ez a bejegyzés 2275 napja született, 220 szóból, és 1279 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak:

Azért én ezt nem mondanám. Nem minden esetben vállalja fel.