« Trillian »

Végre működik a Trillian. Eddig is működött, de ma csinált egy olyan „kihágást”, ami abban mutatkozott meg, hogy a konténer ablaka (amiben a beszélgetés ablakai találhatóak) „stay on top” tulajdonságot kapott. Ez azt jelenti ugye, hogy az adott ablak mindig legfelül van. Már-már majdnem újraindítottam, mire megtaláltam a trillian.init, amiben ennyi módosítást követtem el:
[Window Status] Always On Top=no
Igen. Megcsináltuk. :D
Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Ügyes vagy mefi, igaz ezt az opciókból is ki lehet tudomásom szerint kapcsolni, node mind1. :D
Megpróbáltam kikapcsolni, de minden újraindításnál átírta. Ezért beletúrkáltam az inibe, és még egy readonly tulajdonságot is kapott.
kis mirandaáruló! Nem jöhetsz el a szilveszteri miranda-party-ra sem! :P
Az lényegtelen, hogy én ajánlottam neked a Mirandát, valamint az is, hogy majd' egy évig Miranda júzer voltam. Haladni kell a korral. ;]
Akkor is Trillian sux. :)
Hülye vagy te, én tudtam mindig. Használj csak MSN-t, aztán nézegesd a negyven beszélgetés ablakát a startmenü mellett, meg a sok hülye nevet, a hangokról és szmájlikról nem is beszélve.
Ki mondta, hogy állandóan MSN-t használok? :D Van saját kliensem, meg GAIM-om is. :D
Egyébként meg ezzel a szar MSN-el is kevesebb problémám van, mint neked a még szarabb Trilliannal :).
Óriási problémák. Több mint fél éve használom, és ez volt az első bajom vele.
Nekem két bajom van vele: túl csicsás, nem illik bele a windowsos környezetbe (mert ne mondja nekem senki hogy egy agyondesignolt ablak szép az egységesített windows-felületen)
És mi a második? :D
Én meg az MSN-t 4 éve, és egy bajom se volt vele. :) A többi klienst meg fél éve, azokkal sincs semmi bajom. :)
Négy éve? Akkor még a tojáshéj a seggeden volt. Ugyan már. :D
én meg 2 év alat felfejlődtem msn-ről, trillianon át, mirandára. én mi lennék? :)
Nekem nem jelenik meg 40 ablak a tálcán, mivel egy beszélgetőablakon belül, fent megjelennek ilyen kis fülek és ott kiválasztom az adott személyt, akivel dumálni akarok. :P
mefi: azért nem voltam akkor még olyan fiatal. :)
Nem-e. Még cumiztál is.
Én pedig BitlBeen -n vagyok fen. :P
mefi: nem unod még? :)
MSN POWA!!!!
Flame powa :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Fecske, megint (2007. július 15., 07:56:32)
Subway (2006. július 18., 06:07:29)
Üzenet (2006. június 04., 10:57:14)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2274 napja született, 97 szóból, és 510 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: