« Helló, Velencefürdő! »

A nyári roadshow mostani megállója Velencefürdő volt, ahol hatodmagunkkal gyönyörködtünk a csillagos égben, néhányan élveztük a kellemes napsütést, de a pont megfelelő hőmérsékletű Velencei-tavat mindannyian. Ezen felül történtek még tojásrántották 14 tojásból, 8 virsliből és úgy negyven deka baconből, ami talán nagy adagnak tűnik, de közel sem volt az – és volt ilyen is, figyelem, NSFW:

Hamburgerhús

Remek hétvége volt, jövőre biztosan ismételjük, addig is remélem még marad kicsit ez a remek idő a nyár végére. A mostani hétvégére fővárosi és környéki kirándulást tervezünk, célpont a János-hegy; valamint megnézzük a várat, siklózunk, fogaskerekűzünk és talán megyünk egy kört a nosztalgia gyerekvasúttal is.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
valaki elkezdi fosozni a burgert in 3…2…1
ezt hol ettétek, a három seprűben?
Nem akartam megemlíteni, de az a hamburger elég fos lehetett :D
én meg tudom mondani a rostok számából hogy ez a hamburger fos volt, mert nagyon sok rostot láttam már életem során
Ha ez a hamburger olyan, mint ami Lev Lennén sütött, akkor az kurvajó, de Marci te azért az élő fába is, nem? :D
Olyan, finom volt egyébként, de az enyém nyilván jobb /tréd
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Leugrunk Szegedre (2008. augusztus 27., 07:11:26)
A magyar Wikipédia gáz (2008. október 26., 02:05:29)
Buszsofőrz (2007. január 26., 12:24:27)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 292 napja született, 181 szóból, és 818 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: