« Bizonylatozás »

Ma megint láttam egy bankautomatát, amely körül hókotróval lehetett volna túrni az otthagyott bizonylatokat, és felvetődött bennem a kérdés, hogy mi az istenért nyomja meg valaki a pénzfelvétel bizonylattal gombot, ami alatt pontosan egy gombbal van a bizonylat nélkül opció, ha nem viszi el. Gondoltam blogolok is erről, de mivel mindig rákeresek arra, amiről blogolni fogok, akkor jöttem rá, hogy én erről »2008-ban már írtam«, ennyi baj legyen.

Egyébiránt elég durva, hogy idén novemberben lesz hatéves a blog. Persze sokkal kevesebb időm van rá, mint régen, és talán már annyira nem is osztok meg mindent errefelé (ami annak is köszönhető, hogy viszonylag sokan olvasnak, ahhoz képest, hogy gyakorlatilag egy senki vagyok).

Viszont mai napig ugyanannyira imádom az egészet, sokszor jólesik visszaolvasgatni és "nosztalgiázni". Felejthetetlenebbnek, valódibbnak tűnnek néha a dolgok.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
szerintem a visszaolvashatóság miatt éri meg ez igazán (a sok minden más mellett).
ezt mindig észben tartom, aztán valahogy már soha nem visz rá a lélek új posztra.
szerintem sokan egyszerűen nem használnak netbankot (erre hallottam már olyan kifogást, hogy nincs neki arra ideje :), meg sms-t sem kapnak, és egyszerűen tudni akarják, hogy mennyi az egyenlegük
Ebből is látszik hogy a magyar mentalitás 3 év alatt semmit nem fejlődött.
ismertem egy srácot, aki összegyűjtötte a nagyobb összegeket tartalmazó bizonylatokat és azokra írta fel a telefonszámát a lánykáknak… ;)
10/8 visszahívta :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Sárga szöcske (2008. március 26., 06:58:03)
Beretva (2007. július 24., 09:47:15)
Reggeli élvezetek (2006. november 27., 06:32:17)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 243 napja született, 193 szóból, és 1031 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: