Elsőre biztosan felhúzta mindenki a szemét, hogy ne már, még egy ilyen filmet akar valaki a piacra dobni, mert valójában gondoljunk bele: halálos vírus irtja az emberiséget, másodpercenként megfertőződik egy ember, világvége, káosz, pánik. Kapásból négy-öt hasonló címet mondhatnánk, és a legtöbbje bizony jó film is volt.

Mindezektől eltekintve: a Fertőzés jó film. Az érdekes és elgondolkodtató történetet több aspektusból, tempós zenei betétekkel, kiváló fényképezéssel és vágással (szerintem itt-ott tükörrefis fényképgéppel forgattak), feszült, helyenként dokumentarista módon tálalt jelenetekkel mutatják be. Sok-sok érdekes kérdést feldobnak, többségüket meg is válaszolják, azonban minden bizonnyal olyan film ez, amelyet pár napig még emészt az ember.
Matt Damonnal amúgy nem igazán tudom hányadán állok; volt ugye »Az informátor«, ami után egyértelműen azt éreztem, hogy kiváló színész, de ott volt a »Bourne-akármi«, amin egyenesen szenvedtem. Most meg itt van ez, amiben igazából nem sok vizet zavart, ha bármelyik berobbanni kívánó névtelen színészt a helyére teszik, valószínűleg ugyanezt a hatást éri el. Ez persze nem feltétlen az ő hibája, csak gondoltam megjegyzem.
Azt mondjuk nem hiszem, hogy most napokig félpercenként fogok kezet mosni, és izé, de mindenképpen érdemes kicsit elgondolkodni a látottakon.
| Eredeti cím: | |
| Műfaj: | dráma |
| Időtartam: | 106 perc |
| Megjelenés éve: | 2011 |
| Főszereplők: | Gwyneth Paltrow, Matt Damon, Jude Law, Laurence Fishburne |

Értékelés: 5 pont


A felvételek nem tükörreflexes géppel készültek, hanem RED Tattoo-val. Azért a Canon/Nikon párosnak még van hova fejlődnie az egész estés filmekhez.