« Barátság extrákkal »

Barátság extrákkal

Teljesen véletlenül a »Rossz tanár« után ismét egy Justin Timberlake-et is villogtató filmbe futottunk; úgy látszik a világot egyáltalán nem megrengető, agyat kikapcsolós, nevetős filmek elválaszthatatlan karakterévé kezd válni, és én azt látom, hogy bejön neki ez az alak, reméljük nem akar majd valami olyan irányba haladni, ami viszont nem áll ilyen jól neki. (Egy szupertitkos ügynök szerepében például nem tudnám elképzelni.)

A film máskülönben ötcsillagos a maga műfajában: bugyuta (a szó itt abszolút pozitív jelzőnek számít) romantikus történet, iciripiciri társadalomkritika és a szokásos színes-szagos, gyönyörű amerikai világ. (Múltkor azt figyeltem meg, hogy a kilencvenes évekig az USA kis részletei mindig piszkos, barátságtalan helyeknek voltak feltüntetve, míg mostanában napfényes, vidám és ez a világ legjobb helye hatás látható. Függetlenül attól, hogy vígjáték vagy akció az adott film.)

Amit akarunk kapni, azt tökéletesen megkapjuk: 90 percig zombi módban lehet nyálat csurgatni a vászonra, aztán folytatni a világot ott, ahol abbahagytuk.

Eredeti cím:Friends with Benefits
Műfaj:vígjáték
Időtartam:109 perc
Megjelenés éve:2011
Főszereplők:Justin Timberlake, Mila Kunis,
Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Szerintem az év vígjátéka! A drámai szál nekem kicsit túl erős volt, de elviselhető! Justin Timberlake 4 pres!
Kiváncsi lennék rá, hogy milyen. Illetve van még ugye a Lopott idő, abban is ő van? Nem? Már a zenélést abbahagyta?
Carter: kiraly volt, jaja.

vaczkor: baratnom azt is latta, tetszett neki.
vaczkor: A Lopott Idő meglepően jó volt szerintem, pedig semmit nem vártam attól a filmtől (de nem Timberlake miatt).
Én kedvelem Justint, de az In Time-ba annyira nem tudtam elhinni róla, hogy egy ilyen badass ghettoból jött Robin Hood, nem volt vele baj, csak nem hittem el.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Ocean's Eleven (2012. március 11., 05:33:01)
Hajnali egy óra (2006. március 19., 01:28:46)
Jégkorszak 3 - A dinók hajnala (2009. július 18., 10:54:26)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 553 napja született, 339 szóból, és 1761 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: