Oké, ott még nem tartok, de a héten elkezdtem valami újat: reggelizni.
Vannak, akiknek ebben semmi újdonság nincs – nekem a reggeli mindig valami hihetetlenül undorító dolognak hatott, pedig alapjában véve szeretek enni (sőt, ha tehetném folyamatosan ennék). Valami miatt ha reggel kajára gondolok, felfordul a gyomrom, de gondolom ez szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy minden reggel maga a pokol számomra, kezdve a még tíz perc című előadással, folytatva a jaj de hideg van a takarón kívül átvezetővel míg végül a jesszusom, ki ez az állat a tükörben végkifejletig el nem jutunk.
Ettől függetlenül orvosi javallatra bizony kellene reggelizni, és egyébként sem ártana, mert azok a dolgok, amiket tízóraira fogyasztottam (túrós batyu, pogácsa, akármi) most nem igazán játszanak.
Szóval a reggelihez mi kell? Korán kelés. Itt alapjáraton bukik a képlet, de mivel nagyon ügyesen sikerült bevezetni a hétvégi korán
kelés intézményét (szombaton nyolc, vasárnap tíz harminc plusz az ágyban hempergés), különösebb negatív hatás nélkül, ezért gondoltam kiterjesztem ezt a hétköznapokra is. Szóval most úgy néz ki a dolog, hogy a kiváló, indulás előtt 15 perc alatt való elkészülés (frankón, kiugrom az ágyból és pont 15 perc indulásra kész állapotba mozgatnom magam) helyett inkább a másfél órával korábban való felkelést, reggeli olvasgatást és valami laza gyümölcs, szendvics, joghurt kombinációs étkezést csinálom.
Ma kezdtem, kíváncsi vagyok, meddig bírom.
Szerintem hosszu távon csak legenda ha nem erre születtél :)