Tavaly ilyenkor »nagyon ramatyul voltam«, hosszú idő után először kellett elmennem orvoshoz, és emlékszem, hogy míg kimásztam az ágyból és felöltöztem, úgy éreztem magam, mint akit agyonvertek.
Szerencsére, most remekül vagyok, sőt, le is kopogom, hogy azóta talán csak egyszer voltam kicsit taknyos, de semmi komoly.
Nagyon régóta szerettem volna kinézni a március tizenötödikei ünnepségre, idén sikerült is. Valaki azt mondta nekem egyszer, hogy azért nem jár ilyesmire, mert az egész a politikáról szól; de hát könyörgöm, 1848 is a politikáról szólt, csak akkor kicsit másképpen. Ma kimentem a Parlament elé, fotóztam egyet, aztán elindultam valami tömeggel, és sodródtam az árral. Úgy sétáltam a Duna-parton, hogy próbáltam értékelni és átérezni az egészet. Lesétáltam gyakorlatilag a Köröndig, közben meg-megálltam egy-két kis rendezvénynél, az egyik helyen például idős nénik és bácsik táncoltak különböző népdaloktól a rock and rollig mindenfélére:
Láttam tüntetőket is, de nem vette észre semmi kirívó dolgot, habár tudom, hogy voltak ilyenek, de az arány a fontos. Valahogy így van ez rendjén, mert nincs jobb alkalom a tüntetésre, ezzel egyetértek, de most mégsem éreztem azt, mint néhány éve, hogy a tüntetők inkább csak azoknak ártottak, akik szerettek volna megemlékezni.
Nekem most kellemes emlékeim vannak ezzel az egész mai nappal kapcsolatban.
