« PS3 »

Oké, kezd egyre pontosabb lenni az elhatározás, hogy én egy PlayStation 3 divájszot szeretnék a tévé alá. Igazából fél- vagy talán már egy teljes éve nézegetem, hogy mit lenne érdemes. Az XBOX 360-nal az a bajom, hogy szinte minden ismerősnek volt legalább egyszer szervizbe, a furán világít a LED, menj ki a szabadba nyereményjáték keretein belül. És igen, tudom, hogy visszaküldöm és már jön is az új, de akkor sem szimpi.

Meg aztán ott van az is, hogy régebben PS1 volt a házban, aztán PS2 és mindkettő évekig húzta, rongyossá játszottuk, mindkettő gép mai napig megy (habár más gazdánál), sosem volt velük panasz.

Arról nem is beszélve, hogy anno, amikor a PlayStation 2-t hozta a Jézuska, eléggé újdonságnak számított a DVD, és ugyan kényelmetlen volt kicsit, de emlékszem, hogy eleinte rengeteget filmeztünk azzal, most pedig ugyanez a helyzet a BlueRay-jel: külön lejátszót majdnem ugyanennyiért nem vennék.

A döntéstől már csak a nem tudom mi választ el, folyamatosan nézegetem a vasakat, szerintem valamikor hirtelen felindulásból fogom elkövetni a dolgot.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Szép és jó dolog a PS3… De hogy hirtelen felindulásból 80K-t kitolni rá…? Az Arkonhoz kellene mennem melózni :D
MIERT VESZEL FOST GABOR

:D
The Hedgehog: kb. nyolc hónapja nézegetem, szóval annyira nem spontán a dolog, meg amúgy 80-at nem költök rá, csak úgy kb. hatvanat. :D

Sh: mért vettél fost Roland? :D
xbox 360 > ps3

ezt most igy itthagytam, teret engedek a flame-nek :D
szerintem ha nem akarsz online játszani, vagy nem „gond” a live membership, akkor x360.
aztán vannak x360 meg ps3 exkluzív címek is, nézegesd meg, hogy ilyen szempontból melyik szimpibb.
én is hallottam sztorikat, meg néztem neten videókat, hogy az x360 hajlamos színt változtatva megunni a dolgot, de egyik ismerősömnek se volt még vele baja.
én x360-at vennék, ha vennék.
Nekem egyik sincs. Ha vennék, a következő generáció bejövetelénél vennék, amikor leesnek az árak, de nem tudom ez mikor lesz :)

Amúgy a PS3 mellett szól pár érv: Uncharted 1-2-3, Heavy Rain. Állítólag jó cucc mind.
<troll>Mivan, a MekPC nem bírja a játékokat? :)</troll>
az uj boxoknal mar nem nagyon jon elo a 3led-es hiba.
az szokott tipikus lenni.

egyebkent ps3-nal meg ott volt a hackeres bonyodalom, biztos olvastal rola. :D
egyebkent igen, nezd meg melyik gepen mik (lesznek) az exkluziv cimek es mik erdekelnenek teged.
aztan erdemes ugy donteni.
foleg ha online nem jatszanal rajta.
v150r: én nagyon PS-mániás vagyok. :)

szomszedsrac: nagyjából három-négy játék van, amivel tolnám, azokkal viszont sokáig. :D

saxus: a számítógép nem játékra való. :D

kukac7: nem tudom játszanék-e onlájn, feltöretni nem akarom, azt az öt játékot évente inkább megveszem.
Mefi: azert kerdem az online jatekot, mert ps-en ingyen van, boxon fizetni kell erte.

de latom mar ps3 mellett dontottel. :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

CASIO MTP-1300D-1AVEF (2010. április 07., 08:24:59)
Tekerj Pista, csörög a telód! (2007. január 16., 06:24:41)
Víz de kvíz! (2008. január 19., 10:39:35)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 391 napja született, 238 szóból, és 1109 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: