Habár nem voltam sokszor, ettől függetlenül nagyon megszerettem a Szigetet. Van az egésznek egy nagyon bájos hangulata: a Margit híd és Batthyány téri környéke a nyüzsgő szigetesekkel, a viccelődő karszalag-ellenőrzők, a hídon való áthaladás és a tucatnyi nyelven való köszönések olvasgatása, a jé, itt minden ugyanolyan, mint tavaly
sóhajok a belépés után, a nagyszínpad, a hatalmas zászlót lengető szigetlakók, hazafelé fáradt lábakkal és háttal várni a HÉV-et. Ilyesmik. Mindamellett, hogy nem szoktam ott aludni, meló mellett járok és tudom, hogy Európa első számú fesztiváljáról van szó. (Azoknak akik zsörtölődnek ezzel kapcsolatban, csak annyit tudok megjegyezni, hogy a nyári olimpiai játékoknak nincsenek hivatalos HD-közvetítései a neten, ellenben a , ami azért elég laza.)
Ma a Hurts-re és a Placebóra mentünk ki. Előbbivel az a helyzet, hogy tavaly a sátor kicsit talán hálásabb hely volt nekik. Ott a füstös, fülledt és izzadságszagú sátorában ismertem meg őket, de életem egyik legjobb koncertje volt, zseniális. Itt viszont kicsit jöttünk, előadtuk, mentünk érzésem maradt. Ettől függetlenül jó volt látni, hogy idén már a nagyszínpadon léphettek fel, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen a Hurts az én világképemben egy rendkívül jó minőségű audiovizuális élmény, a színpadon hegedű, cselló, táncoló-zászlót lengető lányok és persze Adam és Theo a zongorájával és a fülbevalójával.
A Placebót habár ismerem, most láttam először. Ők egyszerűen csak nyomták, azt viszont nagyon jól. Nem ismerem az összes számukat, így voltak meglepetések a koncerten, de nagyon tetszett, a végén az elköszönős és körbejárós és integetős jelenet külön kifejezetten.
