« Sziget 2012 - az utolsó nap »

Ma a Mando Diaóval, az LMFAO-val és a The Killers záróbulijával nekünk véget ért a Sziget, jópáran persze még most is az utolsó előttieket rúgják a különböző sátrak és színpadok előtt.

A Mando Diao nálam szívcsücsök, voltaképpen egész héten őket vártam legjobban, így nagyon jól éreztem magam, bár kicsit sajnáltam, hogy a közönség végig a »Dance with Somebody« című számért kiabált, ami nem mondom, nekem is az egyik kedvencem, de ha már bemegyek egy zenekar egyetlen számára, legalább megtisztelem őket annyival, hogy figyelek a többire is. De hagyjuk is a negatív energiákat. (Meg a csít!)

Az LMFAO előtt kajáltunk (két adag sültkrumpli, két adag mics és egy kóla 5300 forint, az érzés, amikor az erdélyi standnál nem tudnak magyarul az eladók, felbecsülhetetlen), így arra már sajnos nem sikerült jó helyre bejutnunk, de a buli így is fergeteges volt. Az egész alatt azt éreztem, hogy nincsen műfaj vagy bármilyen más tekintetében kötöttség. Az LMFAO kiállt a színpadra, vicces volt, a Party Rock Anthem és a shuffling mellett játszottak egy kis White Stripes-t és Guns N' Rosest is. Nagyon rövid volt a fellépésük, de hatalmas bulit csináltak.

A The Killers leginkább a két évvel ezelőtti »Muse-ra« hasonlított: végtelen lézer, LED-es háttér, füst, konfetti, csillagocskák, tűzijáték. És akkor sokan biztosan mondják, hogy persze, más zenekar ezek nélkül is jó. Ez így is van, de a The Killers is nagyon jó volt, a látvány csak plusz hab lett a tortára. Nagyon jó számokat választottak, már az elején az egyik legismertebbel, a Somebody Told Me-vel kezdték, és utána a hangult csak fokozódott. Tavaly nekem ez hiányzott legjobban, a White Lies-t annyira nem ismerem és nem is áll hozzám közel, így a lezárós hatalmas buli hangulat elmaradt, szerencsére idén bepótoltuk.

Mindent összegezve nagyon jól éreztük magunkat idén is az elmúlt néhány napban a zenei és mindenféle egyéb előadásokon. Jövőre ugyanitt! (Csak holnap tudjunk felkelni.)

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Hát az LMFAO miatt nagyon is irigyellek. Idén nem nagyon sikerült kijutnom, pedig terveim között volt. És akit megnéztem, meghallgattam volna még, az pedig Snoop Dogg. :)
Jók lettek a képek. Le a kalappal. Én nem lennék képes (hajlandó) fesztiválra magammal cipelni a fotós cuccom.
Respect!
Adyy: sajnos nem első sorból, de így is jó volt.

Vaczkor: nekem is ez volt az első fotós Sziget, kemény volt a közönségből jó képeket csinálni, de legalább kihívás. :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Alien vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen (2008. április 21., 11:06:11)
Antispam linkelde (2006. október 21., 11:41:38)
Hidak városa (2012. június 14., 11:59:22)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 282 napja született, 595 szóból, és 3134 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: