Bengáli macska Kamerunból

Oké, mindig tudtam, hogy van a scam és a fraud, sokszor szól is a böngésző (persze sosem olyan oldalakon, ahol tényleg fenyeget ez a veszély), de a következő történet azért ha nem is lepett meg, azért egy káromkodást előcsalt belőlem.

Trollcat

Történt ugyanis, hogy szüleimnek nagyjából egy éve szereztünk egy bengáli macskát. Ez a fajta elég drágának számít, viszont akitől vettük, magánéleti dolgok miatt sürgősen meg akart tőle válni, ezért a tenyésztői száznyolcvanezres ár töredékéért sikerült elhozni. A cica egyébként nagyon aranyos volt, szüleim imádták. Sajnos néhány néhány hónappal ezelőtt kiszaladt az utcára és elütötte egy autó, nem sikerült szegényt megmenteni.

Anyukám nagy bánatában mostanában elkezdett keresgélni az interneten, miféle macskák vannak még. Ugyan em is feltétlenül akart most rögtön egy újabb jövevényt, de nézelődött, hátha talál valamit. Belefutott egy hirdetésbe, amiben az állt, hogy valaki külföldi munka miatt szeretné eladni a néhány hónapos cicát, mert elköltözött Svájcba, és jaj, nem tudja magával vinni.

A túloldalon a hölgy Google Translate-tel lefordított leveleket írt, amit egy a netes világban nem nagy rutinnal mozgó felhasználó simán vehet úgy, hogy töri a magyart. Végül anyukám átirányította hozzám, és mi angolul leveleztük. Svájcban van a munka, nem tud macskát tartani, egy ismerőse vigyáz rá, hívjam fel, elintézzük, jön repülővel a macska, csak ki kell fizetni. Hát hogyne!

Közben kinyomoztuk a reptéren, és mondták, hogy teljesen valid, tényleg előre kell fizetni, csak akkor utazhat a macska, ha a fogadó fél írásban jóváhagyja. Eddig a pontig nagyon bizalmatlan voltam, bár gondoltam, egy minimális utánajárást megér a dolog.

Az eladó elkérte a telefonszámomat, megadtam neki. Felhívott, nem is néztem a körzetszámot, azonban egy nagyon rosszul érthető vonalról beszélt, borzalmasan törve az angolt. Meg is szakadt, vagy csak ő bontotta a hívást, és utána láttam, hogy nem is Svájcból, hanem egy Kamerun nevű afrikai országból hívtak. Ennél a pontnál azonnal elvesztettem minden még minimálisan meglévő bizalmamat is, és kicsit konkrétabban kerestem a bengal cat cameroon kifejezésre.

A telefonszámot ezután több helyen is megtaláltam, rengeteg helyen írják, hogy ez egy nemzetközi csalóhálózat, akik mindenféle kisállattal (sokszor kisgyerekkel!) próbálnak pénzt kicsalni emberekből. Valamelyik nagykövetség oldalán« külön jelzik, hogy tucatnyi bejelentés érkezik a kameruni csalásokról.

Nyilván nem fizettünk semmit és nem volt semmi sérelmünk, de simán lesz olyan ember, akit bepaliznak, és igen, lehet mondani, hogy aki hülye, az megérdemli, ellenben a vak embert is könnyű átverni, mégis vitatnám ennek az erkölcsi vonatkozásait.

Azóta egyébként még egy fenyegetőző hangvételű levelet is kaptam, amiben arra hívták fel a figyelmemet, hogy ha nem fizetek, a macska a reptéren marad, és a rendőrök feljelentenek állatkínzás miatt. Biztosan.

Szóval óvatosan, mert vannak emberek, akiknek nem számít, hogy hogyan szednek ki másokból pénzt.

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.