Mi van a hamburger után?

A címben álló kérdést fejteném ki egy kicsit bővebben.

Mostanában rengeteg nagyon jó hely nyílik Budapesten. Ezekről még a New York Times is írt, ráadásul egészen jókat. Nekünk is sikerült pár ilyen helyre elmennünk, és eddig majdhogynem kivétel nélkül az összes nagyon meggyőző volt. Ezek főként egyszer-egyszer az élmény miatt meglátogatandó, különleges gasztroélményt nyújtó éttermek, ahol egyébként az 1500-2000 forint között mozgó ebédmenük is kiválók.

De mi van akkor, ha az ember sétál hazafelé, mondjuk este, amikor az ebédmenü nem játszik, és szeretne enni valamit, ami nem a szokásos gyorséttermi kaja (vagyis, hogy gyorsan kipörgessük őket: Burger King, gírosz, kínai, KFC, McDonald’s, Subway), akkor hová tud menni? Persze, mondjuk a közértbe (bocsánat: boltba) bevásárolni, és főzni magának valamit.

Vagy: hamburgert enni.

Mert a hamburger – gondolom az egyszerűsége, a trendisége és a variálhatósága miatt – gyakorlatilag a legnépszerűbb étel mostanában. Majdnem minden kerületben legalább két, nagyon jó hamburgerest tudok, ahol elérhető az ára, finom az íze, és habár egyhangúnak hangzik, mégis változatos, mert mindenhol egy kicsit máshogyan csinálják.

És szép is ez, meg jó is ez, de hol vannak például a kifőzdék? Vagy hol van a bármilyen más egyéb olyan étel, ami nem hamburger, de annak az árán mozog, és változatos, és finom? És mi lesz a hamburger után, ami menő, és felkapott, és blogokon ajánlják a helyeket, ahol árulják?

« »

mefiblog logó

Írja és rendezi Mefi, avagy Nádai Gábor © 2005-2024

A blogot büszkén pörgeti a WordPress motorja, Anders Norén sablonjának átbuherált változatával.