« Magyarországi Web Konferencia 2006 »

Magyarországi Web Konferencia 2006

Szépen, rendben lezajlott az idei konferencia. Képes beszámolóval nem szolgálok, mert legföljebb a sok érdeklődő, és előadó képét tudnám felmutatni. A szervezés - ahogyan azt az űrlapon jeleztem - nagyon profi volt. A megközelítést korrektebben nem lehetett volna leírni, az előadások hajszálpontosan kezdődtek, és színvonalasabban nem is sikerülhettek volna.

W3C WAI, avagy Weblapok Akadálymentesítése

Pataki Máté tökéletes előadásában a legfontosabb dolgokról számolt be, amiket egy weblap akadálymentesítésekor figyelembe kell(ene) venni, tömören és röviden. Sok újat nem mondott, inkább - legalábbis számomra - az ismereteket bővítette. Pélául megtudtam, hogy a beviteli mezők elé tett szöveghez kellene egy ilyen trükköt alkalmazni:

<label for="nev_input">Név:</label>

Ezt többek között a felolvasó programokat használó látogatók látják örömmel, de az sem elhanyagolható, hogy a szövegre kattintva, a kurzor az adott elembe ugrik.

Weboldalak a vakok „szemével”

Mindenképpen tanulságos, és érdekes előadás volt. Torma Zsolt mutatta be, hogy egy felolvasóprogram segítségével, hogyan is lát egy oldalt. A példában egy szabálytalanul megírt oldalt használtak, amiben egy kép, egy táblázat, egy bekezdés és egy címsor helyezkedett el. Károly György Tamás segítségével néhány egyszerű lépésben mutatták be, a hibás oldal akadálymentesítését.

JavaScript ereje - Textarea++

Bártházi András előadásában, a textarea tag különbőz lehetőségeivel ismerkedtünk meg, a Javascriptek segítségével. Szóba került - többek között - a kurzor pozicionálása, illetve kiválasztás megadása (ami pl., HTML tagek beszúrásánál hasznos lehet), valamint egy számomra új információt is megtudtam. A különböző tagekhez lehet rendelni úgynevezett gyorsgombot. Ennek az előnye, hogy adott esetben kényelmes lehet, ha pl., az ALT+K kombinációra a kurzor rögtön a komment textareába ugrik. Hátránya viszont, hogy ha a kombináció foglalt a böngésző számára, akkor felülírja azt. Kivéve, ha nem a HTML felületre fókuszáltunk.

<textarea acceskey="K" ></textarea>

Felhasználóbarát űrlapok, avagy mit tegyönk a Web Forms 2-ig és az XForms-ig?

Bátran állítom, hogy az este legjobb előadása volt. Gyuris Gellért bemutatott egy saját fejlesztésű Javascriptes kódot, ami minden böngészőben egyaránt működik. Lényege, hogy a felhasználó által kitöltött űrlapot, a legbarátságosabb formába hozza. Ilyen apróságok fordultak elő, hogy a bevitt felhasználónevet elküldés nélkül leellenőrizte, vagy pl. egy textarea magasságát a sorok bővítésével növelte, de olyan különböző elemek is megjelentek, amikre eddig nem volt lehetőség. Ilyen a dátumkiválasztás, a növelhető és/vagy csökkenthető lista, vagy az összehasonlítható mező, ami kettő - vagy több - mező űrlap tartalmát hasonlítja össze. A legszebb az egészben, hogy mindezek az oldal újratöltése nélkül történtek, és a projektet már bemutatták a W3C-nek, hitelesítés céljából.

Webrádió - AJAX alkalmazási bemutató

Sokat nem szeretnék mondani, Szabó Dénes mutatta be egy webrádió elkészítését PHP valamint AJAX segítségével. A lényeg, hogy van egy rádióadó szervere, amin egy XML log fájlban, az éppen játszódó szám adatai találhatóak. A kód megnézi, hogy mekkora az időtartama a számnak, és adott időben újratölti az AJAX motort (természetesen a háttérben, újratöltés nélkül), megjelenítve az új adatot.

Flex: csak rugalmasan!

Kiss Tóth Marcell előadásában egy rendkívül tetszetős techinákt ismerhettünk meg. Az Adobe - korábban Macromedia - Flex nevű projektje egy részben kliensoldali objektum-orientált programozási felületet, mely XML fájlból dolgozik, és végeredménye egy Flash fájl. Rendkívül okos, és mindenképpen figyelemre méltó technika, ám közel sem kiforrott. Negatívuma, hogy kifejezetten lassúnak tűnt, viszont böngésző és platformfüggetlen.

Tehát röviden, és tömören ennyi. Most pedig vacsorázom, mert farkaséhes vagyok.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Na, már vártam a beszámolót, szép!
Jó lehetett, jövőre szerintem én is elmegyek! :)
Webrádió – AJAX alkalmazási bemutató <= engem is megkérdezhettél volna, ha ennyire kíváncsi voltál rá. :)
chateve: Nemegészen, a tied teljesen más elven működik. De te jutottál rögtön eszembe! :)
Micsoda beszámoló :)
mefi:Jó, én azon a szerveren nem tudok olvasni XML fájlt (vagyis tudok, de az rohadt bonyolult). De XML-ben is van info.
Tudsz olvasni, ha érdekel elmagyarázom. Nem bonyolult, egy legföljebb tízsoros PHP fájl megoldja. A gond inkább az, hogy nem a te szervereden van a fájl. Én mostanában csinálom magamnak meg, saját winamp plaginnel. :)
He? Azon a szerveren van, ahol az olvasó van. Na, de majd beszélek veled.
Nem teljesen igaz, hogy a használt billentyűkombinációk felülírják a böngészőjét, mert pl IE-nél nem engedi betenni a CTRL+S funkciót… Ezzel szenvedtem sokáig. Fölvették az előadásokat, mert engem nagyon érdekelnének? :)
tiny, ne ie-t használj, és minden gondod megoldódik. na jó, nem mindegyik, de te kivételes eset vagy.
Gondolom nem használja, csak próbálta. :)
maniakus:Honnan veszed hogy én IE-t használok? :D
tiny: Az előadásban az hangzott el, hogy az accesskey megadásával felülbírálódik at alt-<accesskeybetű> billentyűkombináció. Ennek semmi köze a JavaScript általi lecseréléshez.
hi. tevedtel abban, hogy a <label />-t az elso eloadason hallottad, ugyanis ezt kgyt emlitette meg. amugy egszerubb megoldas is letezik, ami az esetek tobbsegeben szinten kivitelezheto. (ezt az eloadas utan kerdezte is valaki)
<label>felhasznalonev <input […] /></label>
ez is tokeletesen muxik
Az első négyen én is benn voltam :) Utolsó kettőnek pedig a szemantikus webet és a kerekasztalt választottam.

Nagyon tetszett; jövőre is megyek (ha jó időben lesz, meg ilyesmi).
Ralesk: A szemantikus weben én is ott voltam, érdekesnek találtam, csak picit már fáradt voltam. Merrefelé ültél?
maat: Igen, a másodikon emelték ki, de úgy rémlik, hogy az első előadáson is volt róla szó. Nem?
Hmm, jövőre sztem én is meek. mefi engem érdekelne az XML olvasás, mert nézegettem de nem sokra jutottam :) MSN kontaktod van esetleg? :)
Igen van, fölvettelek. Amint lesz időm átkapcsolok onlányra! :)
Mefi: a terem közepe felé, a jobb oldali székek bal végén. El?ttem valami nagy darab (és meglehetősen büdös) ember ült, szóval állandóan balra hajolva kellett a vetítőt olvasnom. Ha láttál, az én voltam :P
Asszem láttalak. Arra felé voltál, ahol az egyik ember felállt megkérdezni, hogy a szemantikus webnek van-e köze a webkettőhöz, igaz?
Hmm, az a figura tőlem jobbra-előre volt úgy kb. 7 sorral.

Engem a szürke, fishbone-os pulcsi, alternatíve az OpenSolarisos póló alapján lehetett leginkább beazonosítani :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Google Maps 3D (2010. január 14., 12:43:19)
A közösségi téma jó (2010. június 07., 06:47:22)
Zavaró tényezők (2006. június 20., 08:02:15)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2260 napja született, 959 szóból, és 4849 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: