Egyrészt egy apró érdekesség a magyar nyelv újdonságainak világából: korábban a címben is szereplő B. ú. é. k. alak volt a helyes, ez azonban megváltozott az új szabályzattal, mivel az MTA úgy látta, hogy a gyakorlatban sokkal jobban elterjedt a BÚÉK alak. Az előző verzió még 2016 szeptemberéig érvényben van, így mindkét forma helyes, de az MTA már a BÚÉK írásmódot javasolja.

Aztán itt van a »szokásos« pezsgős-kidőlős kép is:

B. ú. é. k. 2016

A lényeg viszont mégis az, hogy nektek, kedves idetévedő olvasóim szeretnék sok boldogságot, örömöt, szeretetet, szerelmet, macskadorombolást, finom ételeket, jól kamatozó betéteket, izgalmas utazásokat de ami a legfontosabb: olyan dolgokban gazdag 2016-os évet kívánni, amilyet szeretnétek.

Érdekes dolog az újév, mert a varázsa és az ereje pontosan abban rejlik, hogy mi emberek viszonylag nagy jelentőséget tulajdonítunk neki. És a sok babona ide vagy oda (mi is megettük azért a lencsefőzelékünk javát), én pár éve elég hasznosan tervezgetem az elkövetkező 365 nap alappillérét.

Túlzás lenne ezeket újévi fogadalomnak nevezni, inkább csak néhány “kategória”, amin belül szeretnék változást, vagy pont megtartani az aktuális irányt és ezekre igyekszem évközben figyelni. 2016-ra a következő néhány dolgot tervezem:

Több offline, kevesebb online

Félig szándékosan, félig csak így alakult, de tavaly elég sokat csökkentettem az online jelenléten. Emögött semmilyen mélyen szántó, összesküvés-elméleteket támogató alapgondolat nincsen, egyszerűen több örömömet leltem minden olyan dologban, aminek kevésbé volt köze az internethez vagy úgy általában a számítógépekhez, és ennek csak pozitív hatásait éreztem magamon.

Eladtam mindkét otthoni gépemet, először még azzal a szándékkal, hogy egy új hordozhatóra váltsak. Aztán rájöttem, hogy mivel folyamatosan a céges vasat nyűvöm, ami mindig nálam van, így nem is igazán van szükségem itthon külön gépre. A mai felhős világban pedig egyáltalán nem okoz gondot két gép között a váltás.

A munka miatt persze azért nem tudom és nem is akarom teljesen elengedni az onleány világot: szoftverfejlesztőként bőven sokat vagyok tűzközelben, de a szabadidőmet a szaktudásom fejlesztésén túl főként olvasásra, fotók és videók nézegetésére vagy mondjuk blogbejegyzések írására korlátozom. (Amit egyébként rémesen kényelmesen lehet csinálni egy táblagéppel.)

Az így felszabaduló rengeteg energiát pedig más, kevésbé online tevékenységek eltöltésére szánom.

Több könyvet befejezni

Oké, ez részben a saját hülyeségem is: ha elkezdek egy több részből álló regényt olvasni, addig nem igazán nyúlok más (nem szakmai) könyvhöz, ameddig azokkal nem végeztem. A Trónok harca pedig annak ellenére, hogy nagyon jó olvasmány, rémesen lassan haladok vele, mert egyrészt a sorozat miatt nincs akkora kíváncsiság, hogy mi merre halad, másrészt hajlamos vagyok más dolgokkal elcseszni az időt.

Most karácsonyra megint rengeteg könyvet kaptam ajándékba, és már roskadozik a polc a “de jó lenne elolvasni” darabokkal, így idén végre befejezem a Sárkányok táncának második felét, és rögtön utána nekiugrok a tucatnyi új olvasnivalónak.

Több színház, több kiállítás, több film és sorozat

Évente nagyjából nyolc-kilenc alkalommal megyünk színházba, sokszor azért maradnak ki darabok, amikre amúgy még jegyet is lehetne szerezni, mert a klasszikus halogatás-tologatás réme rontja a levegőt. Ezen régóta szeretnék változtatni, és most annyira felbuzdultam, hogy az utóbbi időben több jó vételt is sikerült csinálni, így a következő időszakban remélhetőleg több előadáson is ott leszünk.

A kiállítás egy új hobbi nálam: ha utazunk valamerre, mindig beiktatunk valami efféle kötelező programot, de azért annyira nem követem az újdonságokat és a tematikus, időszakos kiállítások világát. Idén több nagyon érdekes kiállítást is láttam, mármint persze nem úgy, csak láttam, és gondoltam rá, hogy jó lenne rá elmenni, aztán persze mindenről lemaradtunk, a szokásos halogatás-betegség miatt. Úgyhogy, a választék szinte végtelen, az elhatározás megvan, most kicsit jobban oda is figyelünk rá.

Az IMDb watchlist vezérelve, hogy többet teszel rá, mint amennyit leveszel róla. 2015-ben nagyjából 80 filmet néztem meg, ezt szeretném kicsit feljebb tornázni idén, a sorozatnézést pedig szinte teljesen hanyagoltam: keveset is nézek, és azokat sem követem már akkora elánnal. Ahogy éppen odaérek, úgy végzek egy-egy résszel vagy évaddal, pedig rengeteg új és már nem is annyira új sorozat van, amit elkezdenék.


Lényegében ennyi. Van még néhány dolog, de azokat megtartom magamnak, aztán majd ha lesz belőle bármi érdekes, akkor írok is róla.