« Paradicsomlé »

Délutáni elfoglaltság gyanánt, gondolta a mefi, hogy majd iszik paradicsomlevet, mert az jó. Szokásos műveleteket hajtott végre, kiment a konyhába, kinyitotta az üveget, és egy határozott mozdulattal meghúzta. A harmadik korty után már kezdett gyanús lenni neki, hogy:

  • túlzottan sós az íze
  • érdekes az állaga
  • valami fehér izé úszik az üveg közepén

Hősünk azonnali hatállyal felfüggesztette eme nedű fogyasztását, és a még arcüregében található folyadékot a konyha erre alkalmas pontjába, a mosogatóba juttatta. Későbbi elemzések után, szakemberek megállapították, hogy a paradicsomlé romlott. Ám arra, hogy mi is az a fehér izé, nem sikerült rájönni. Keressük azt a személyt, aki már találkozott hasonló jelenséggel. Az izé nagyjából 3cm átmérőjű, fehér színű és az állaga leginkább a takonyhoz hasonlítható.

Azóta fogatmostam, és ettem egy fagyit; a fehéramagnum legalább változatlanul finom.

Az a rossz, aki roszra gondol.
Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Mefi, jobb ha nem tudod mi volt az, te még kicsi vagy az ilyesmihez =D
Nem, nem az volt, amire gondolsz. Szerintem te valaminek a hatása alatt állsz még, márha érted, hehe. :D

De amúgy sem akarom tudni. :D
Ehhehe-ehhehe, inkább azt mondd, hogy áll az üzlet!
Áll, egyelőre nem tudom, hogy. :)
Érdekes jelenet lehetett, ahogy elkerekedik a szemed, és rohansz köpni. De megnéztem volna :D.
Öhm, fehér izé, nem lehet, hogy valami elkezdte fogyasztani?
:D
Először azt hittem, hogy paradicsom az. De ahhoz túl egyben volt. Szerintem idegen élősejt. :D
ujj mefi.. :D azer ez kicsit morbid.. :D
Hát ez az. Ez az élet! :D
Szerintem valaki belemasztizott. Biztos nem volt nője, aztán bele a kukit a lyukba, nem? Majdnem guminő.
És a maszti szerinted eláll hetekig, sűrű állapotban?
Lehet, hogy tartosította a paradicsomlé. Nem tudni mennyi vegyszert öntöttek bele. :)
Mefi honnan tudod, hogy hetekig volt? Ehm… Megfeledkeztél egy korábbi élményedről? :D
fujj sracok, azert ilyet feltetelezni mefirol? ;)
Jah, látjátok thajfun velem van! Leütjük, aki beszól. Igaz, thajfun? :D
Fehér és sós… :D Mi volt az valyon? :D :D :D
th4j`fuN_: ki mondta, hogy mefi volt? :) A kutyával mi a helyzet? :D
Egyébként ha jól elolvassátok a bejegyzést, láthatjátok, hogy lehet, hogy a pohárban volt a fehér genyó. Szóval lehetséges, hogy egy molylepke-lárva volt.
Mefi de még mindig nem mondtad, hogy honnan tudod, hogy pár hete volt :D Meg különben is, azt honnan tudod, hogy nem áll meg pár hétig? Próbáltad? :D
smv: ti frankón nem vágjátok, hogy a geci az nem úszkál a paradicsomlében, mint egy gumidarab? És te honnan tudod, hogy az, amire gondolsz sós? :D

tiny: te állat, az belekeveredne a paradicsomlébe. :D
mefi: helyesen: Rossz az, aki rosszra gondol.
Nem. Az a rossz, aki rosszra gondol. ;]
Nem. Rossz az, aki rosszra gondol. És kész.
Rossz, aki rosszra gondol. :D
mefi:Mefi ez az egész olyan abszurd. Mindenki tudja, hogy te voltál :D
szerintem penész volt. nem pénisz(genny) hanem penész!
höhö, sokat gondolkoztam rajta, mi az a fehérmagnum…. :D
balinto: sztem a penész sem áll meg ilyen formában. Nemt'om. Fehármagnum, lol :D
az is lehet, hogy fehérmagnum darabka volt benne :)
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi öt és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Nem jön be a műsor (2011. február 01., 10:35:13)
Először és utoljára (2008. április 18., 12:50:42)
Lendületben az ország (2006. március 28., 09:37:20)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2232 napja született, 215 szóból, és 1078 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: