« Figyelnek minket »

Még régebben olvastam Athina blogján, hogy a wiw üzemeltetője nem más, mint a Nemzetbiztonsági Hivatal.

Érdekes húzás lenne, ha kiderülne, hogy igaz az infó. Azért gondoljunk bele, a wiwen majdnem háromszázezer ember regisztrált, és ebből azért akadhat olyan, akit valami miatt elővehetnek. Akármi miatt, kiderül, hogy egy iraki terrorista, vagy valami.

És tényleg, elvégre regisztrálunk, föltoljuk képeinket (amiket más majd jól lenyúl, és fölteszi valahová), leírjuk, hogy mit csinálunk, hova jár(t)unk iskolába, hol dolgozunk, mi a szakmánk; szinte mindent. Hányan örülnénk neki, ha ezek - a sokszor bizalmas - információk olyan emberek kezébe jutnának, akik talán így is sokat tudnak. Persze, egy nemzetbiztonsági emberkének nem tart semeddig (mint felhasználó) keresgélni a rendszerben, de azért mint adminisztrátor...

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Ameddig nem követtem el semmi bűnt, addig szerintem felesleges aggódnom. :D
Nemzetbiztonság :D Szerintetek ha egy hivatalé lenne ez az egész, akkor lenne szervertúlterhelés? Meg amúgy is a szolgáltatók IP alapján kötelesek kiadni, hogy ki csinálta ezt-azt! Szvsz beteg baromság.
LeGaS: biztos vagy benne, hogy nem csináltál semmit? ;]

tiny: IP alapján semmit, maximum IP-cím alapján. ;]
hm, akkor most törlöm magam :D
mefi:Kötekedjél :D Ennyi erővel Athina blogjában, mert internetes naplón olvasni meg naplóban olvasni. :)
tiny: Nem, a blogján alak teljesen elfogadott. :)

balinto: A myvip.hu-t meg a SZNYI üzemeli. :D
en egy rohadt bunozo vagyok es majd elkapnak akkor bemegyek a bortonbe, es? kibirom! :D a gep nem erez :D
hivatalos szinten biztos nem a wiwet használják ilyenekre, ettől nem tartok. Ami gáz lehet, ha valami elmekattant kezd el rászállni valakire, akinek egyébként tényleg nem lenne hozzáférése ezekhez az információkhoz. Persze ha valaki nagyon kattant, akkor megszerezné a lakcímet és telefonszámot valamint a barátok listáját a wiw nélkül, ez legfeljebb megkönnyíti a dolgát.

Mindegy, kockázatok és mellékhatások. Ennek ellenére szerintem több haszna van, mint kárt okoz, úgyhogy hurrá.
th4j`fuN_: aztán majd tornázhacc a szappanért. :D

Oláh András: szerintem is több a haszna. Meg az internet amúgysem anonim, szóval teljesen mindegy.
mefi: ha kopognak nálad, hogy most bevisznek, mert a wiw-en olyan infót adtá ki magadról, akkor azért egy nagyon gyors blogolást ejtsél meg :D figyelmeztessél minket! :P
De ez így hülyeség. Belegondolsz nekem soha nem fogja megtudni az iwiwen lévő nevemet, mert az e-mail címeimet tiny@ valaminek adom meg. Mondjuk van ahol nem, de az meg nem tudja, hogy én vagyok a tiny :) Ez alól persze kivétel 1-2 blogger, pl: mefi, smv, maniakus, anyukám,balázs(bocs az utso 2 nem blogger)
Dehogynem lehet megtudni, hogy mi a neved. Seperc alatt kiderítik ha akarják, hidd el.
Ehhe. :D
(mellesleg a te nevedet is tudom ;])
Hivatalos szervek elhiszem, de ilyen bolondok nem hiszem.
Mármint ki a bolond? :D
Persze ha valaki nagyon kattant, akkor megszerezné a lakcímet és telefonszámot valamint a barátok listáját a wiw nélkül, ez legfeljebb megkönnyíti a dolgát.

Erre gondoltam Oláh András (van ilyen rokonom :) hozzászólásából. Mefi így pont kapcsolódik. Ha van kedved hozzá: http://mrtiny.hu/index.php?p=56 :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és három összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

KRESZ-vizsga II. (2006. október 04., 10:35:13)
Élóflórát tartalmazó félzsíros tejkészítmény (2008. július 16., 05:57:01)
Mefiről (2008. augusztus 13., 01:59:17)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2231 napja született, 180 szóból, és 926 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: