« Győzike »

Töltsd le a győzikés csengőhangot, töltsd le győzike legjobb beszólásait, nézzed győzikét, lássad győzikét, hallgasd győzikét, örülj győzikével sírjál győzikével, győzike így, győzike úgy. Köszi, inkább nem.

Hogy mi bajom Győzikével? Semmi. Azt leszámítva, hogy buta, nem tud írni, nem tud olvasni, buta és még ráadásul büszke is rá. Jah, hogy kisebbség és föl kell kapni? Bocsi. Csak azért elég gáz, hogy minden második nap belebotlok az újságban, a tévében, az interneten, a plakátokon és olykor személyesen is.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
hát mefi ezellen nem sok mindent tudsz csinálni.
TANULJ GYŐZIKÉTŐL!
GYŐZIKE AZ ISTENCSÁSZÁR!
GYŐZIKIZMUS (ez a legújabb vallás)
én már nem pazarolok rá inkább most több pixelt
balinto: ezt a vallást hol tanítják? :D
És polgármester akar lenni :D
tulajdonképpen, ha nap mint nap találkozol vele, kérlek add át neki ezt az üzenetet:

Kedves Győzike!

A rohadt mocskos szemét utolsó bevándorlófattyú kurva édes segélyenélő tetves anyádat baszd addig, amíg az utolsó csepp cigányvér ki nem folyt belőle, majd, ha mindezt megtetted, akkor temesd el a gyerekeknek nevezett szennyeződeseid a zebracsíkos kurva anyád bőrében, majd magaddal is végezz.
Köszönöm
Tisztelettel: maniakus
Igen, feledtébb idegesítő, hogy mindenhol csak arról a baromról lehet hallani. De ugyanilyenek szerintem az egynevű sztárok, illetve a rövidített sztárok is, mint BB Niki, akiről azt sem tudom, hogy ki a franc… Meg a CocaCola ezüstlánya. Lol, hova szarjak? Ettől lesz valaki sztár? Én meg a RockSuli egy dobosa vagyok. Hol vannak az újsághírek? :D
Levente: és én itt élek! :D

maniakus: ezt így kiynomtatva átadom! :) :)

smv: kivagy te már? Tudsz dobolni, pff… Győzike a „lágyszívű repper” höh!
Töltsd le a pistikés csengőhangot, töltsd le pistike legjobb beszólásait, nézzed pistikét, lássad pistikét, hallgasd pistikét… ehe, mindegyik okos ember… :D
Töltsd le a győzikés csengőhangot, töltsd le győzike legjobb beszólásait, nézzed győzikét, lássad győzikét, hallgasd győzikét, örülj győzikével sírjál győzikével.
Ez olyan, mint amikor jönnek a *** téríteni.
Győzike for President! Vote for Győzike! Now! Vote for Győzike! Győzike is the roma dream!
Te találkoztál a Győzikével személyesen? Juhuhúúúj!!!!! Ha majd arra jársz, akkor kérjél már tőle egy autogramot nekem!! :D
Oké, csak veszek egy szkafandert, olyasfélét, amilyet a vírusos időszakban szoktak hordani. ;]
mefi:És utána karanténba dugunk.
ÉN SZERETEM GYŐZIKÉT AKÁRMIT MONDOTOK RÓLA!!!
Kedves Gyözike, Bea, Evelin és Virág!

A ti sorsotok úgy néz ki mint egy politikai párté. Ne foglalkozzatok a mások véleményével. Legyetek Önmagatok és élvezzétek a sikereiteket. Gratulálok eddigi sikereitekhez! Sok szerencsét a továbbiakhoz. Ne váljatok el, nerm éri meg!
Sziasztok győzike és családja!!!!!!!!

minden részt néztem a sorozatotok bol az 1 -től az utolsó -ig nagyon szeretlek beneteket,majd ha egy szer oda érek elszeretnék menni hozzátok és személyesen kérni autogramot!!!!!!!!hajrá igy tovább
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és négy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Most (2006. március 18., 05:26:35)
Kampánycsend (2008. március 08., 12:21:53)
Blogcsata (2006. január 04., 07:02:26)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2586 napja született, 130 szóból, és 602 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: