Ma hazafelé olyan jó volt a buszút, hogy azt nem tudom szavakba önteni. Kezdetnek, az egész busz tele volt, de olyan nagyon tele, amikor nem kell kapaszkodni, mert fékezésnél az embertömeg megtart. Ez nem is lenne gond, megszoktam, de az már gond volt, hogy egy kedves utastársamnak olyan szaga volt, mint a szemétdombon érlelt, teleizzadt, beleszart tornacipőnek. Nagyjából negyedóra szenvedés után olyan élvezet volt beszippantani a friss levegőt, hogy azt nem tudom leírni.
Tollaslabda, ma is. Mert az jó. Rendet teszek az erkélyen, és kiköltözöm. Gépestül, mindenestül.
