Mint ahogyan említettem, mai napunkat családi kirándulással töltöttük, már ha lehet ezt kirándulásnak nevezni.
Először a Hungexpoban megrendezett gépjárműkiállításra látogattunk el, volt ott mindenféle autó, kezdve a tizennégymilliós Nissan 350Z-nél, egészen a nagyjából ötvenmilliós Hummer H3 Lomousine-ig, hogy csak a saját kedvenceimet említsem. Persze, lesznek majd képek is, de a fényképező akkumulátora jelenleg 230V-ban fürdőzik. Jó volt a kiállítás, bár megmondom őszintén, hogy rám nincsen nagy hatással egy közel százmilliós autó, mer tudom, hogy Magyarországon ez elérhetetlen. Na nemcsak a pénz miatt, sokkal inkább az utak rendkívül jó állapotának köszönhetően.
Mivel a kiállítást nagyjából másfél óra alatt lezavartuk, ezért a költöttük el ebédünket. Erről a helyről azt kell tudni, hogy egy adag főétel - mondjuk a brassói aprópecsenye, amit ettem -, nagyjából két személynek elég, és egy óriási serpenyőben, vagy fatálban szolgálják föl. Mindenkinek ajánlom, bár csak asztalfoglalással lehet bejutni.
Emlékszem, mikor nyolc éves voltam, és nővérem tizennyolcadik születésnapját ünnepelte, ebben az étteremben ebédeltünk. Azóta eltelt majdnem tíz év, és ahogy beléptem az étterembe, rögtön felismertem az asztalt, ahol ültünk.
Ezután a Jövő Háza felé vettük az irányt. Ezt nagyjából úgy tudnám jellemezni, hogy egy kalap szart nem ér. A belépő 4500 Ft-ba került (két felnőtt, meg egy diákjegy), és ezért nagyjából nulla szórakozás járt. Nem tudom mi élvezetet lelnék én abban, hogy egy óriási falra lerajzolják, hogy hol tart a Mars-kutatás most, és hol fog tartani húsz év múlva. Igazából én csalódott voltam, mert mindenhol úgy harangozták be, hogy remek szórakozás, érdekes trükkök, okos bemutatók, stb. Ehhez képest semmi, de úgy nagyon semmi. Kifelé menet meg is kérdeztem az információnál, hogy hol vannak az említett hájtek dolgok, mint például a fénygraffiti. A hölgy mosolyogva annyit válaszolt, hogy ezek csak a nyitásnál voltak, és azóta lekerültek a műsorról. Jah, köszi, ezerötér' itthon is tudok internetezni.
Hazafelé fagyiztunk is egy jót, tehát elmondható, hogy remek vasárnapunk volt. Ma még lesz negyedóra tollaslabda és valamennyi kerékpározás is, bár ezt már szomszédommal.

