« Tru Calling »

Aki eddig nem nézte, most kezdje el. Vasárnaponként fél hattól az retekklubon, ahol idén ez a legjobb műsor.

Úgy érzem, hogy most fog igazán beindulni, a szereplők múltja már nagyjából világos, és a képben van a gonosz is. Nézzétek, mert ez a sorozat, nem a lizacsakegyvan.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Igen én is ezt gondolom. Én az első pár részt nem láttam és azóta nézem folyamatosan. Most kezdenek körvonalazódni a lényegi dologk. De nekem úgy rémlik, hogy pár éve már ment vmelyik adón ez a sorozat magyarul. Szóval ha vki esetleg tud olyan szegletet eme cyberspace-ben, ahonnan le lehet tölteni magyar nyelven, akkor kérem jelezze. Ha a lost 2 már hónapokkal ezelőtt fent volt, akkor talán ez is fent van. (Csillagkapu, stb. fentvan, akkor remélem ez is, mert nekem kell !!!)
azt mondtad nem lesz tobb post ma.
en nem ertem ezt…
;P

azt erosen megkerdojeleznem, hogy iden ez a legjobb sorozat a retekklubon…
kukac7:Miért? Mi az ami ennél jobb?
Szerintem a Lost 1. évad jobb volt, mint a Tru Calling. ;-)
Amúgy ne várjátok, hogy olyan hosszú lesz a sorozat, két évad után levették a műsorról az USA-ban. Tehát kb. 48 rész az egész… Nemhiszem hogy annyira ki fog teljesedni a jellem-ábrázolás.
Annyi pozitív van a sorozatban, hogy feltűnik benne Evangeline Lilly, aki Kate-t játsza a Lost-ban. :)
Hát nemtom. A lost eleje nagyon gagyi volt és után kezdett jobb lenni, de abszolút nem fogott meg annyira, mint a Tru Callin'. A lost-ban a már említett hölgyemény az, aki miatt részben néztem. Voltak benne jó részek, de néha már annyira unalmas és vontatott volt. Az őrangyal-ban sokkal jobb a cselekmény. Meg sokkal jobbak a karakterek. Jobban bejön az emberek személyisége, mármint amit játszanak a filmben. A született feleségeket is mindenki isteníti, de nekem nem tetszik. Van benne pár jó poén, de annyira erőltett az egész, hogy már fáj.
Mefi megoldhatnád, hogy legyen sorkizárt a szöveg, mert úgy sokkal jobb az összhatás. Nemtom, hogy miért nem használják a sorkizárt írásmódot. Már nagyon sok helyen észrevettem, pedig sokkal szebb a végeredmény.
A sorkizárt szöveg nekem mániám :)
Született feleségek, és doktor hósz powa. Meg nézem még péntek este az ufós sorozatot. :D
Asszem a TV-ből ennyi elég is.
smv:Született feleségek nem gyere be. Doktor House naggyon coool. Az jó sorozat. Milyen ufo-s?
Sajnos cancellált sorozat, amúgy én nagyon szerettem anno. Egy évadot élt meg, rendeltek másodikat is, de azt már nem mutatták be, vetítés előtt törölték a műsorról – hely kellett egy új szériának (ami mellesleg ugyanabban az időben bukott másfél hónappal később). Rossz nézettség, rossz tévé, tuti hent volt.
Landee: az első két részt én sem láttam, de azóta mindet. :)

kukac7: azt írtam, hogy:
Ma pedig várhatóan nem fogok több blogbejegyzést írni…

azaz várhatóan. Mivel korán értem haza, így írtam. Szerinted mi volt jobb 2006-ban, a retekklubon?

Sawyer: nem tudom, ez olyan ízlések és pofonok dolog, a Lost, ami olyan nagy sikerű, nekem egyáltalán nem tetszett. Az első két részbe néztem bele, untam. Az utolsó rész viszont tetszett, amikor a létrát mutatják, az olyan sejtelmes. :)

Landee: kommenteknél nem teszek sorkizárt szöveget, mert rövid tartalmú hozzászólásnál bután néz ki. A bejegyzés viszont sorkizárt. Azért nem használják sokan, mert van egy olyan vonal, hogy „a bongésző nem tördelőprogram”, és ezt sokan követik.

GazVezir: nekem is amúgy, szép rendezett. :)

smv: azokat is szeretem. Az igényesebb sorozatokat imádom egyébként.

Landee: szerintem az elveszett városra vagy mire gondol. :)
l3v3e: az az érdekes, hogy sokszor megvesznek több évadot egy gyönge sorozatból, a jobbakból meg évente vesznek kettőt-hármat.
Háh akkor úgynézki én vagyok itt a legnagyobb Lost mániás, ahogy vetítik töltöm az új részeket :)
Én ezt nem fogom :D
Már egyszer ajánlották nekem, hogy nézzem, de mindig lemaradok róla.
l3v3e: Melyik sorozatra gondoltál?

mefi:Lehet, hogy nem tördelő program, de akkor is sokkal jobban néz ki és igényesebb az összkép. Pl. a könyveknél is idegesít, hogy sokszor nem sorkizártan írnak és ez nagyon zavaró.

HunTeR: Mármint a Tru-ra gondoltál?

Ha vki tud esetleg elérhatőséget, ahonnan le lehet szedni a Tru Callin' sorozatot magyarul, akkor kérem, hogy jelezze.
Landee: melyikre, melyikre, a tru callingra .)
mefi: az az érdekes, hogy sokszor megvesznek több évadot egy gyönge sorozatból, a jobbakból meg évente vesznek kettőt-hármat.

Ez a megfogalmazás így nem igaz :) A normál televíziós évad szeptembertől júniusig, a midseason pedig januártól júniusig tart. A csatornák ez alatt az idő alatt figyelik a nézettséget (nielsen media research, reprezentatív felmérés) és az évad végén döntenek a következő szezon sorsáról. Természetes következmény, hogy évente kihullik pár sorozat, így néhány jó is, de ugyanakkor teljesen normális, hogy folyamatosan jönnek az új programok is. Általában így, júniusban (hangsúlyozom, hogy csak a nagy csatornákon) mindenképp eldől a következő évad sorsa, ritkán akár többé is.

A Tru Calling második évadra csodák-csodájára rendelést kapott a „hentes” FOX-tól. De jött egy újonc, aminek helyet akartak szorítani, és így bepasszírozták a Tru helyére, ez volt a Point Pleasant, ami persze bukott, mint a hülyegyerek matekból. A Tru tehát nem került be a schedule-ba, és már akkor sejteni lehetett, hogy ez biza' cancel, pedig még el sem kezdték adni a második évados részeket. Nem is volt rossz megérzés, a FOX visszacsökkentette a rendelést hat epizódosra, és valamikor az évad végén, az uborkaszezonban végiglőtte az egészet.
l3v3e: Király infók, de Te honna tudod ezeket? Akkor jól emlékeztem, hogy már vetítették a közelmúltban vmelyik magyar csatornán.
Nem, nem vetítették még, a német RTL-en ment, de tényleg. Szerintem te kevered a Buffyval, abban is játszik a Dushku – jó nő :)

Sokat figyelem a sorozatokat már lassan másfél éve, de már csak tájékozottság szintén kezelem, azért köszönöm :).
l3v3e: hűha, te aztán tájékozott vagy! :)
l3v3e:Nemtom nekem igazából ez az újraél napokat dolog rémlik. Arra már nem emléxem, hogy melyik sorozat volt és hogy ki játszott be. Ebből gondoltam, hogy ez a sorozat volt.
l3v3e: bizony jó nő. Mondjuk vannak róla nagyon, de nagyon rosszul sikerült képek, amiken legalább negyvennek néz ki, de a Tru Callingban például rendkívül jól nézett ki. :)
Hmm, egyébként nem tartom lehetetlennek, hogy volt már hasonló. De az tutibiztos, hogy november óta megy.

Viszont ez a Dushku határozottan kedvemrevaló :)
Landee: a csatornát. :D
Hát igen. Felettéb szép és tetszik, hogy alacson. Meghát nőies és ami nekem negyon fontos, hogy van kisugárzása. Még ha nem is olyan szép egy nő, de jó a kisugárzása az nagyon sokat dob. Dusku kisasszony pedig fogalmazhatunk úgy, hogy egy elbűvölő és szexy hölgyemény. Szóval olyan, akire az első alkalommal rámozdulnék, ha egy légtérben lennék vele. Őt nem felszedni kell, hanem elcsábítani. A nagybetűs nő.
fentebb is irtak, a lost szerintem jobb lehet, mint ez a sorozat, bar nem lattam ezt a Tru Callingot.

ugy osszessegeben amik szerintem jo sorozatok: lost (axn), prison break, 24, nip/tuck (kes/alatt, viasat3), carnivale, twin peaks (viasat3).
nah meg persze a bkozt, amit nem lehet uberelni. :D
Én is figyelemmel tekintem ezt a sorozatot, és nem szeretnék csúnyákat írni a Lostról, mivel ízlések és pofonok, van akinek tetszik, van akinek nem. Én az utóbbi csoportban vagyok benne. :)
Hajjaj, Prison break, nem felejtem el a T-Áska kitalációmat :P !

Twin Peaks nagyon alap, amióta újra megy, én minden héten nézem ám.
mefi: Most miért, a Liza csak egy van neked nem igényes? :D :D :D :D
Landee: nekem a – ránézésre – kedves stílusa jön be. Szerintem a szépség leginkább a viselkedésből ered.

v1rush: úgy látszk, hogy a Lost rajongóknak nem jön be a Tru Calling és fordítva. Lehet, ha aktívabban néztem volna, akkor tetszik, de az első két rész nagyon uncsi volt.

kukac7: én leginkább Alias, Sliders, Hetedik Mennyország, Knight Rider ( :D), Született feleségek, Dr. House. :) Barátokköztről leszoktam, mert három idióta hülyegyerek körül mozog az egész. :)

smv: bazmeg :D
l3v3e: Nekem faterom nagy Twin Peaks fan :)

mefi: Lehet, amúgy én is meguntam az első részek után a Lost-ot :)
„Vasárnap 17.40-kor az RTL Klubon folytatódik a Tru Calling, az őrangyal (Tru Calling) a második évad első részével, de már csak hat rész van hátra a korai cancelt szenvedett sorozatból.”

Forrás: http://sorozatjunkie.freeblog.hu/
Mondom. Nagyon idióta vége lesz majd, sajnos…
Mióta is nem nézel tv-t mefi? :D
Ez a baj a cancel-t kapó sorozatokkal… nincs rendesen végük, mintha nem lenne lezárva.
Nah mindegy, még 6 hétig nézhetik a magyar rajongók. :)
tiny: már mondtam neked, nem ülök egész nap a tévé előtt. Az, hogy naponta fél órát nézem, általában gépezés közben, nem függőség. :)

Sawyer: azért sajnálom, hogy így járt. Pedig ez egy jó sorozat, legalábbis jobb, mint néhány mai hígfos.
mefi:Napi fél óra. Lássuk csak:
– Knight Rider(?)
– Hetedik menyország
– tru calling
– csájó dárwin
– tények

Jah és ebben benne van persze a hétvégi műsör is szal csak kötekedni akartam, de azt nem mondtam h függő vagy.,
Nos, az első kettő napi egy órát vesz el keményen az életemből – reklámok nélkül ~45 percet. A True Calling csak szombaton van, Csao Darwinból pedig nagyjából tíz percet láttam eddig. Tényeket meg ritkán nézek, inkább rádióhírek, meg az Objektív hírügynökség.

Nem is ajánlom, hogy ilyet mondj! :)
Sawyer: „Ez a baj a cancel-t kapó sorozatokkal… nincs rendesen végük, mintha nem lenne lezárva.”

Minden sorozat cancelt kap :)
mefi:
Az, hogy naponta fél órát nézem, általában gépezés közben, nem függőség. :)
De nem fél órát nézed :D
Nemtom, de én imádom a lostot, és imádom ezt is !!!
kAPD BE SAWYER
aki szereti Tru Callingot az nézze meg ezt és írjon ide: http://www.petitiononline.com/trus[…]
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és öt összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Maffiózók (2008. június 27., 02:41:52)
Hetedik mennyország (2006. január 26., 06:20:14)
Skins második évadfinálé (2008. július 05., 10:21:39)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2217 napja született, 67 szóból, és 290 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: