Elballagtattuk az idei végzősöket, és elmondtam a búcsúztató szöveget. Meglehetősen kellemetlen élmény a hideg szélben és a majdnem-zuhogó esőben egy hosszabbítóval és mikrofonokkal teli emelvényen ácsorogni, de sebaj.
Azért érdekes érzés volt látni, hogyan sétálnak végig az egész iskolán azok a diákok, akik pár hónapja még az iskola tanulóiként rohangáltak, álltak sorban a büfénél, mentek a tanáriba, hogy elmehessenek, vagy éppen egy dolgozat alól kérjenek felmentést. Egy év múlva én és az osztálytársaim fogunk ott állni. Gondolná az ember, hogy egy év, addig még van idő.
Pedig egy év nem sok. Szinte pár hétnek tűnik, mikor tavaly az érettségi-botrányról olvastam. Vagy látszólag rövid idő telt el a gólyatábor után is, pedig három éve történt. Rohan az idő, ez van.
