« Ballagás »

Elballagtattuk az idei végzősöket, és elmondtam a búcsúztató szöveget. Meglehetősen kellemetlen élmény a hideg szélben és a majdnem-zuhogó esőben egy hosszabbítóval és mikrofonokkal teli emelvényen ácsorogni, de sebaj.

Azért érdekes érzés volt látni, hogyan sétálnak végig az egész iskolán azok a diákok, akik pár hónapja még az iskola tanulóiként rohangáltak, álltak sorban a büfénél, mentek a tanáriba, hogy elmehessenek, vagy éppen egy dolgozat alól kérjenek felmentést. Egy év múlva én és az osztálytársaim fogunk ott állni. Gondolná az ember, hogy egy év, addig még van idő.

Pedig egy év nem sok. Szinte pár hétnek tűnik, mikor tavaly az érettségi-botrányról olvastam. Vagy látszólag rövid idő telt el a gólyatábor után is, pedig három éve történt. Rohan az idő, ez van.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
melyik suliba jársz? már ha szabad tudnunk =)
Kaptál egy e-mailt! :)
Nálunk nem fújt a szél, már csak azért sem, mert nem szabadtéren volt a a gimnazisták ballagása… :)
Nálunk mindig szabadtéren van, mert nagyjából négyszáz diákot, valamint a látogatókat elég nehézkes lenne a tornaterembe, vagy az étterembe becsődíteni. :)
Szégyenled az iskoládad te kis szónok ! :P
Én meg berúgtam…
van egyáltalán valaki fenn?????
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi egy és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Lekerekített téglalap CSS-sel (2006. március 26., 04:27:10)
Mozzanatok (2007. június 17., 11:45:58)
Lopott mobiltelefon (2007. augusztus 24., 09:25:51)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2212 napja született, 179 szóból, és 839 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: