« Forma 1 »

Nem vagyok egy nagy sportember, nem is szeretek sportműsorokat bambulni. A Forma 1 viszont azon kevés sportok közé tartozik, aminek sikertül belopnia magát szívembe. Bár ez családi befolyásoltság miatt is lehetséges; mióta az eszemet tudom, mindenki F1-mániás a környezetemben.

Kedvenc csapatom sosem volt, de a Ferrari színeiben játszó Michael Schumacher egyáltalán nem szimpatikus. Egyrészt a pályafutásának kezdetekor elkövetett csalásokért, az óriási fölhajtásért, amit körülötte csapnak és azért, mert hétszeres világbajnok - és ez kicsit már unalmas, át kéne adni a helyet a fiatalabbaknak.

A mai futamon úgy tűnt, hogy - az előző év világbajnoka -, a Renault csapatában játszó Fernando Alonso nyeri, de számomra sajnálatos módon az üzemanyaggal jobban taktikázó Ferrari nyert, és Alonso csak a második lett.

Az utóbbi időben két játékosra kell figyelni: Fernando Alonsora és Nico Rosbergre, aki a huszonkettedik helyről a hetedikre jutott. Véleményem szerint egy komolyabb géppel az első három helyen állna.

Kíváncsi leszek, hogy a Ferrari helyére ki kerül, mert Schumacher nem hosszabbította meg szerződését, és a madarak úgy csiripelik, hogy nem kíván részt venni a 2007-es világbajnokságon.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
én nem szeretem, és senkinek se drukkolok :D
Erről jut eszembe: egyik barátom azt mondta, hogy látta az új Honda McLaren-t :D
hát, a forma 1 nem sport, szerintem.
Részben az, csak azzal a különbséggel, hogy nem vehet pl Rigó Jancsi benne részt. :D
HunTeR: a mi osztályunkban volt egy lüke, aki magabiztosan állította, hogy a Renault autói Ferrari motorokkal versenyeznek…
Én szertem a F1-et..és utálom a Ferrarit..ez nálunk úgy van h kerezst apám ferrari parti..apám McLaren..én meg persze BMW..és akor így szombat/vasárnap délután elvagyunk.. xD
mandark:detto.maniakus:szerintem sem igazán..
a sporthoz minimum egy labda kell, vagy egy korong :)
maniakus: ezt meg is akartam említeni, nehogy valaki félreértse. Nekem sport. :)

Schmile: ezen most virultam egy jót. :D

N!rE: nővéreméknél hasonló a helyzet. Összejönnek, és hatan hatnak szurkolnak. Ráadásul olaszok…

maniakus: a kormány vagy a kerék nem számít? :D
azok nem számítanak
mefi, egy kis szőrszálhasogatás: Schumi csak 5 évet volt egyhuzamban világbajnok, az első 2 VB-címét '94-ben és '95-ben nyerte. ;)
Viktor: javítva, köszönöm az észrevételt. :)
Red Bull Racing rulez.
Kimi a király.
Azért ebben a sportban egy hétszeres világbajnok előtt meg kell emelni a kalapot. Akárhogyan is nyerte az első 2 vb-jét. Az „új Schumacherről” már nem igazán mondhatók el azok a dolgok amik akkor jellemezték… Meg egyébként is. Flavio Briattora (Schumecher akkori csapatfőnöke) pont az az ember aki arra ösztönzi a pilótáját, hogy mindenen átgázolva győzzön… A német vér pedig hajlott erre. Ennyi!
Azért azt ne felejtsétek el, hogy mikor a ferrari szar volt és évekig alig nyertek futamot, nem hogy VB-t akkor isúgy vezetett mint most, csak most van egy normális autója hozzá…
Elismerem 2 éve már nagyon unalmas volt hogy amin indúlt azt szinte megnyerte, de az is azért volt mert a ferrari szakemberei egy fasza autót tudtak összerakni…

Jah és azért volt olyan mikor Schumi is az utolsó helyre esett vissza az elsö pár körben baleset miatt és a végén a dobogóra állt…(és nem egy alkalom volt ilyen) ;)

A mostani versenyre visszakanyarodva, szerintem sehol nem volt a renault.. és azt mondják hogy a következőkön se nagyon lesz mert megint alkotott a ferrari..
N!rE:
És nincsen box azért mert más csapatnak szúrkoltok? :D
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi három és kettő összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

PlayStation3 reklám (2006. október 16., 07:42:53)
Tizenöt százalék (2007. december 20., 04:26:57)
Június (2007. június 01., 01:28:41)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2211 napja született, 257 szóból, és 1290 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: