Az előbb berepült egy méh, méghozzá az a nagyobbik fajta. Egy darabig próbáltam kiterelni, de mivel a macskát majdnem megcsípte, én pedig allergiás vagyok a méh- és szúnyogcsípésekre, ezért lefújtam rovarirtóval. Erre nem csinált semmit, csak egyre dühödtebben körözött a szobában, de egy pohár közreműködésével kivégeztem a szegény párát. Az érdekes az volt, hogy az egész testét szétnyomta a pohár, mégis mozgott még a szárnya és a lába. Bele sem merek gondolni, hogy egy ilyen szívós dög milyet csíphet.
« Méhkaland »
Kommentek 
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
Én utálom őket. Nem félek tőlük (bár nem szeretném, hogy megcsípjen), hanem undorodom az összes ízeltlábútó és hőllőtől. Szóval azt hiszem ez a mozog tovább dolog olyan, mint az egyik sorozatban volt, amikor meghalt vki, de az agya nem közölte a testtel (ez ott orvos mondta), hogy kanyec és még „élt” tovább egy két része (pl. mozgott egy kicsit az ujja). Nem értek hozzá, de érdekes dolog.
Crises: nem ölöm meg őket, legtöbbször próbálom csak kikergetni a szobából.
Dani: hát nem kellemes, ez tény. :)
Landee: végülis az ideg is mozgathatja, de a furcsa az volt, hogy szabályszerűen mozgott, nem szabálytalanul.
Shamalt: egyszer két hétig feküdtem kórházban, bárányhímlő szerű tünetekkel, és nem tudták megmondani mibajom. Kiderült, hogy a szúnyogcsípés-allergia okozta.
Dani: hát nem kellemes, ez tény. :)
Landee: végülis az ideg is mozgathatja, de a furcsa az volt, hogy szabályszerűen mozgott, nem szabálytalanul.
Shamalt: egyszer két hétig feküdtem kórházban, bárányhímlő szerű tünetekkel, és nem tudták megmondani mibajom. Kiderült, hogy a szúnyogcsípés-allergia okozta.
ja, akkor az annyira nem veszes. a rohamos-kalciumos valtozat kellemetlenebb, bar azt meg csak darazzsal kapcsolatban hallottam.
Hát, azért két hétig való kórházi fekvésre, és a test 90%-át borító vörös és viszkető foltokra azt mondani, hogy „nem vészes”… Bár tény, hogy a méhcsípés-roham sokkalta veszélyesebb; anyumnak ilyen van, így ha megcsípi a méh/darázs, akkor azonnal mentőt kell hívni.
Akit zavar ölje .. én midíg kikergetem őtet (csak ha nagyon muszáj akkor csapomle de akor vagy egy órás lekiismeret furdalásom van :( )
Bardo: viszont én mindenféle furdalás nélkül szólok, hogy a mindig az rövid „i”-vel írandó. ;]
mefi:Nem tudok se helyesen se amúgy írni UH nézd el nekem szegyén szegény szegényes énnekem :D
Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:
Negyven (2009. január 26., 03:14:07)
Szépkiejtés (jobbkézből) (2006. december 21., 04:43:06)
Spórolás (2006. október 26., 08:03:03)
Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:
Ez a bejegyzés 2208 napja született, 126 szóból, és 523 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak:

Hajlakkal kellett volna lefújnod.
Megköt a szárnyán és sokkal egyszerűbben lehet semlegesíteni. :)
Bár lehet, hogy szegényke úgy többet szenved, de…
…Van még belőle elég.