« Látogatás a múltba »

A mai napomat részben azzal töltöttem, hogy ellátogattam abba az általános iskolába, ahol négy évig tanultam, és ahonnan végül elballagtam. Régóta terveztem, többször mentem már el az épület előtt, de mindig közbejött valami, ami megakadályozta, hogy bemenjek.

Ma viszont bementem. Furcsa volt végigmenni az úton, amin naponta kétszer jártam, olyan érzésem volt, mintha megint odajárnék, és éppen az órára sietnék. Valamilyen megmagyarázhatatlan érzés volt végigsétálni a teljesen változatlan folyosókon, végignézni az ismerős tablókat, megfigyelni az új diákokat.

Beszéltem a legtöbb tanárral, aki annak idején tanított, elmeséltem, hogy mi történt velem három év alatt, mik a terveim stb. Az igazgatónő örült a legjobban, vele majdnem egy órát beszélgettem, nem kifejezetten csak iskolai dolgokról.

Nosztalgia. Szép volt, jó volt, de menni kell tovább.

Kommentek RSS ikon
A bejegyzéshez érkezett kommentek, amiket RSS csatornán is követhetsz.
az a szomorú, hogy ahova én jártam, 5 éve nem változott semmi.
Mármint milyen értelemben? Itt azért voltak változások, felújították a gépparkot, a termeket stb.
Itt meg sűrűn váltakoznak a tanárok, jönnek-mennek. Meg se tudom számolni hányаn tanítottak magyart, matekot, rajzot stb.
Én mega ott vagok gimnazista ahol általánosiskolista voltam :D Dejó nekem …. :(
Nálunk két tabló van kitéve csak a suliban.
Az én volt sulimba vissza se engednek, mondván, hogy „már nem jársz ide”…
Az igen, nálunk meg örültek, mint majom a farkának.
Nálunk két tabló van kitéve csak a suliban.
Új komment

Itt az adott bejegyzésben elhangzottakhoz szólhatsz hozzá. Ha primitív, csúnya, vagy bunkó erkölcsről teszel tanúbizonyságot, tuti, hogy kimoderállak és rosszat mondok rólad. A hozzászólás nem kötelező, amit írsz vállald föl!

Ezeket az adatokat - ha a böngésződ kezeli a kukikat - csak egyszer kell megadnod, később módosíthatod.

Ha van gravatarod - és a gravataros e-mail-címeddel kommentálsz -, akkor az megjelenik. Ha nincs, vagy nem tudod miaz, akkor olvasd el az útmutatót és regisztrálj.

Neved: E-mail címed (nem jelenik meg): Webszájtod (ha van): Kommented: Mennyi kettő és egy összege?
Ez védelmi célokat szolgál, szimplán írd be a fenti összeadás összegét!

A kommentedet írhatod nagyobb mezőbe vagy akár formázhatod is, de ha nem szalonképes, akkor moderálom!

Ajánló
Ebben a témában, esetleg ezen a napon voltak még ilyenek is:

Kamerás változat (2009. január 21., 10:14:30)
Érettségi (2006. május 08., 03:48:22)
Vlog (2007. június 05., 12:06:56)

Érdekességek
Száraz számok, pusztán csak tények:

Ez a bejegyzés 2207 napja született, 184 szóból, és 906 karakterből áll. Ajánlhatod bizonyos linkgyűjtő oldalaknak: