Ma van a 49. évfordulója a Salgótarjáni sortűznek. Gondoltam írok egy pár sort erről, mivel mai napig én sem tudtam, hogy volt egy sortűz, December 8-án.
Miután a szovjetek leverték az 56-os forradalmat, a hatalom néhány hetet várt a megtorlással, hogy biztosítsa pozicióít. 1956 novemberében az élet lassan kezdett helyreállni Nógrád megyében (is). December 4.-én a Kádár rendszer követői szimpátia tüntetést tartottak, melyet a civilek kődobálással, és fújolással fogadtak. A nyugati pályaudvari vérengzés jó okot adott a "tisztogatásra".
December 8.án, szovjet és ÁVH-s egységek letartóztatták Gál Lajos és Viczián Tamás munkástanácsi vezetőket - az utóbbit az ismeretlen helyen bújkáló Kelemen Károly helyett. Ez váltotta ki a felháborodást a városban, mely tragikus eseményekhez vezetett. A munkások, és bányászok erre a rendőrkapitányság, majd a megyetanács elé vonultak, és követelték a két ember szabadon engedését.
A pufajkások ekkor - figyelmeztetőleg - a tömeg felé lőttek, amire Ferencz István, az egyik üveggyári munkás egy ártalmatlan hanggránátot robbantott fel. Erre a pufajkások - senkit sem kímélve - a tömegbe lőttek. Kitört a pánik, sokan szaladtak, sokan pedig tüzet nyitottak. Az utcák vérző testekkel voltak tele.
A néhány nappal később kiadott kommunista közleményben már az állt, hogy a tüntetők gránáttámadást intéztek, és tudatosan provokálták a fegyveres szovjet "barátokat". Az Országos Rendőrfőkapitányság helyszíni szemléjén azonban megállapították, hogy a tüntetők nem lőttek az egyenruhásokra, azok viszont sortüzet nyitottak a tömegre. Az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyveket titkosították, a megállapításokat elhallgatták.
Összesen mintegy negyvenhat személyről tudunk, akik a sortűzben vesztették életüket, bár egyes források százharminc, vagy annál is több halottról beszélnek, a sebesültek száma pedig száznegyven és százötven közé tehető.
Emlékezzünk a December 8-i, salgótarjáni sortűz, és az 1956-os év áldozataira!
